Gabriel García Márquez: Száz év magány
Jelzet: G 24
Az Irodalmi Nobel-díjas - jelenleg Mexikóban élő - kolumbiai író, Gabriel García Márquez talán legismertebb regénye a Száz év magány 1967-ben jelent meg (magyarul 1971-ben Székács Vera fordításában, aki a legtöbb könyvét fordította magyarra), és több mint tízmillió példányban kelt el. A mágikus realizmus egyik legszebb műve.
A regény színhelye Kolumbia egy kis eldugott faluja Macondo, egy képzeletbeli, szinte meseszerű hely az őserdők mélyén, ahol a Buendíák évszázados történetét kísérhetjük figyelemmel. A városka előbb felvirágzik, majd elpusztul, de a Buendíák sorsa lényegében változatlan marad: gazdagon vagy nyomorral küzdve egyaránt a társtalanság, az egyhangúság ellen lázadnak, amelyből a család minden tagja csak egy kivezető utat talál: a szenvedély és a szerelem megváltó lehetőségét. Az eposzként hömpölygő mesében végül kipusztulnak ugyan a Buendíák, kihal a család, de az utolsó, Aureliano megtalálja az értelmes, tudatos élet elemeit, azonban "az a család, amelyik száz év alatt nem tudja legyőzni a magányt, nem érdemli meg az újrakezdés lehetőségét."
Nincs olyan tagja a családnak, aki életét valamilyen módon ne magányosan élné le. A család férfitagjainak két közös vonásuk van, az egyik a nevük: csak két variáció fordul elő - José Arcadio és Aureliano. A másik közös vonás a magány, amelynek oka abban keresendő, hogy nem tudnak szeretni. Egyikük sem szerelemből született, és egyikük sem tanult meg szeretni. "A magány az én szememben a szolidaritás ellentéte." – írja a szerző.
Lenyűgöző az, ahogy a szereplők generációkon át ciklikusan ismétlődő életútjain, nevein és jellemvonásain keresztül kirajzolódik nemcsak a Buendía család sorsa, hanem a kolumbiai történelem egy szakasza, sőt az egész emberiség története is.
A regényben nincs jelentősége az időnek, hiszen Macondo és a Buendíák életében előbb-utóbb minden megismétlődik, és a regényben minden látszólagos fejlődés és előrejutás ellenére minden és mindenki arra van kárhoztatva, hogy végül visszatérjen a kezdetekhez – a semmihez.
Márquez stílusa magával ragadó, természetes, és egy teljesen új világba viszi az olvasót. A mágia, a mítosz, az álom és a valóság keveredik szinte hétköznapi természetességgel.
Macondo fontos helyet foglal el Garcia Marquez gondolatvilágában. Ezt a falut sok száz kolumbiai falu hangulatából, gyerekkori emlékeiből rakta össze. Időközben több művének is a helyszíne lett. "Macondo nem annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot" vallja Marquez. 2006-ban szülőfalujának (Aracatacának) polgármestere indítványozta, hogy legyen a falu új neve Aracataca-Macondo, de sajnos nem valósult meg.
Ezt a varázslatos könyvet szívből ajánlom mindenkinek.
Ajánlja: Nagyváradi Nóra
2014. március 05.