E. T. A. Hoffmann: Az arany virágcserép

Jelzet: H 73

E. T. A. Hoffmann (1776-1822) felmenői ügyvédek voltak, és ő maga is polgári foglalkozása szerint lelkiismeretes jogász, államigazgatási hivatalnok volt. Ha sikerült megszöknie az íróasztal mellől, akkor zenész és zeneszerző, karmester, grafikus, karikatúrista és író - a romantika művészideáljának megtestesítője. Azon kevés német írók közé tartozik, akik hatása erősen érződik a világirodalomban. Hoffmann személyisége kettős, élete két szférában zajlik (ami visszaköszön Az arany virágcserép című kisregényében is).  A polgári életben jól képzett tisztviselő, a művészet területén pedig rendkívül sokoldalú. Műveiben folyamatosan jelen van ez a kettősség. Széles körben ismert munkája a klasszikus beavatás történet: az 1814-ben megírt „Az arany virágcserép”.

A 12 vigíliából (virrasztásból) álló mű a romantikát és a realizmust állítja szembe egymással. A mű főhőse Anzelmus diák, aki Drezdában él. A mű cselekménye két szálon halad: egy reális és egy irreális síkon. A reális események pontos időponttal megjelölve, mérnöki pontossággal leírt, beazonosítható helyszíneken, valós, a hétköznapi életben elképzelhető történéseket mutatnak be.  A másik sík színesen és mozgalmasan megjelenített, a fantáziát megmozgató környezettel és valószerűtlen eseményekkel zajlik.  A mű szereplőnek élete is kettős, rendelkeznek egy polgári foglalkozással, máskor pedig fantáziaszerű világban csodás történetek láncolata zajlik körülöttük.  Ebben a mesevilágban az amúgy csetlő-botló, esetlen Anzelmus daliás ifjúvá válik, aki erős, ügyes és sikeres. A csodavilág Lindhorst levéltáros házában tárul fel előtte, aki valójában a szalamandrák fejedelme. Anzelmus beleszeret az előtte zöld kígyócska formájában mutatkozó Serpentinába, aki végig segíti Lindhorst házában rá bízott feladataiban. A főszereplő sorsát követve a kisregény fokozatosan megy át a kézzel fogható realitásból a teljes álomvilágba. Kalandok és próbák során végül a főhős elnyeri Lindhorst lányának kezét és vele a költészet és a szépség mesebeli birodalmát, Atlantiszt. Övé lehet az arany virágcserép és szerelmével felhőtlen boldogságban élhet.

Hoffmann előszeretettel írt meséket és novellákat, amelyeket a kortárs zeneszerzők rendre felhasználtak. „Diótörő és egérkirály” című meséje ihlette Csajkovszkij „Diótörő” című balettjét. Másik nevezetes története Offenbach „Hoffmann meséi”című operájának alapja.  Minden művében jelen van a csapongó képzelet és az emberi jellemek sokfélesége, valamint a reális valóság és a mesevilág keveredése.

Ajánlja: Kecskésné Bánhalmi Katalin

2017. augusztus 05.