Vakbarát változat |
Betűméret

Charlotte Brontё: Jane Eyre

Jelzet: B 90
 

A saját utamat kell járnom halálom órájáig, ugyanis mások elgondolásait nem érthetem, nem követhetem és nem válthatom valóra, csak a magamét.

(Charlotte Brontë)
 

Charlotte Brontё egy ír-anglikán pap hat gyermeke közül harmadikként született 1816. április 21-én. Drámaian rövid élet adatott neki, mindössze 39 évet élt. Első regényét, Az Angoltanárt  visszautasította a kiadó, a Jane Eyre viszont nagy sikert aratott. A lowoodi árva címen jelent meg először 1847-ben Londonban, Currer Bell álnéven. Két műve került még kiadásra, a Shirley(1849) és a Villette (1853).


A szigorúan vallásos apa és a jólelkű nagynéni felügyelete alatt felnövekvő három lány – mindhármukból író lett – fivérükkel képzeletbeli birodalmat építettek, megalapozva ezzel írói fantáziájukat.

1846 nyarán Charlotte Manchesterben kezdi írni a Jane Eyre-t. A regény önéletrajzi jellegű, részben saját élményeit írta meg. A Cowen Bridge-i iskolában hasonló szenvedéseken ment keresztül, mint hősnője. Az árván maradt Jane-t szívtelen nagynénje neveli, aki végül intézetbe adja a kislányt. A sanyarú körülmények, sok szenvedés ellenére művelt kisasszony lesz belőle, így nevelőnőként elhelyezkedhet Tornfield Hallban, Mr. Rochester házában. A kastély azonban sötét titkokat rejt. Jane-t ereje és elszántsága segíti abban, hogy végig sikerül megőriznie méltóságát.

A kötet több romantikus elemet hordoz cselekményében, és néhány szereplő, például Mr. Rochester alakjában. A regény varázsát azonban a hősnő, Jane Eyre személyisége adja, mindent az ő szemszögéből látunk.
A Brontё nővérek művei hamar népszerűek lettek, máig kedvelt olvasmányai kamaszoknak, felnőtteknek egyaránt. Charlotte Brontё inspirálta az 1938-ban megjelent Daphne du Maurier A Manderley-ház asszonya (eredetiben Rebecca) című kötetét.

A regényt többször megfilmesítették, legelőször 1944-ben. 1996-ban Franco Zeffirelli rendezésében láthattunk, 2006-ban négy részes BBC produkció készült belőle.

Akár a könyvet, akár a filmfeldolgozásokat ajánlom minden romantikus lelkű olvasónak, akik hisznek abban, hogy tisztességgel lehet boldogulni, s az élet mindig jóra fordul.

Ajánlja: Horváthné Kupi Ildikó

2014. április 05.