Vakbarát változat |
Betűméret

Berényi Anna: Petőfi

Tudod, én a verseket látom magam előtt. Nem bírom ezt pontosan elmondani. Ha verset írok, egy képet hallok magamban. Néha egy történést. Lepereg, megjelenik és forog előttem. Úgy hallom, mintha látnám. […] Én nemcsak hallom a szavakat, hanem látom azokat egymás mellett összerendeződni. A színüket, az arányukat. A ritmus és a rím mintát rajzol ki. A jelentés alakot ölt. Amikor verset írok, egy hangfestmény áll össze a fejemben, a szavak meg beleugranak a képbe. Nem keresem azokat.

Jelzet: B 54

2023-ban ünnepeljük Petőfi Sándor, az egyik legnagyobb jelentőséggel bíró magyar költő, forradalmár születésének 200. évfordulóját. Az emlékév alkalmából országszerte számos programot szerveznek tiszteletére. Berényi Anna életrajzi regénye 2022-ben jelent meg, amely a költő személyiségének hiteles bemutatását tűzte ki célul.
 
Petőfi Sándor rövid, viszont annál kalandosabb és mozgalmasabb életét az édesanyja, Hrúz Mária bensőséges hangján követhetjük végig. Megismerhetjük a tót származású ifjú gyermekkorát, tanulmányi sikereit és kudarcait, vándorlásának nehézkes éveit és költői kiteljesedését is. Bepillantást nyerhetünk baráti kapcsolataiba, családi kötelékeibe, viszonzott és viszonzatlan szerelmeibe. A regény olvasása közben kirajzolódik előttünk egy szeszélyes, szenvedélyes fiatalember képe, akinek az olykor-olykor szélsőséges viselkedésének okára is választ kapunk. Láthatjuk heves indulatát, amikor kritikát fogalmaztak meg költészetével és személyével kapcsolatban, de igazán fájdalmasan az érintette, amikor magyarságát kérdőjelezték meg.
 
„Hogy én tót vagyok? Én? Én lennék tót? Hogy mondhatsz ilyet? Nekem, aki úgy szereti a magyar hazát, mint tán senki más! […] Én mindent megteszek azért, hogy jó magyar legyek.”
Személyének varázsát honfitársai iránt érzett szeretete és tisztelete adja, valamint soha el nem múló lelkesedése. Költészetében a néphez szól közérthető és egyszerű módon.
„Én nem ismerek magamnál se kisebbet, se nagyobbat.”
 
A pontos életrajzi adatokat felsorakoztató, ugyanakkor olvasmányos stílusban megírt regényt ajánlom minden korosztály számára. A szerző további művei (Kossuth Zsuzsanna és Richter Gedeon regényes életrajza) is megtalálhatóak könyvtárunkban (jelzetük: B 54) 
Ajánlja: Molnár Andrea

2023. április 17.