Berzsenyi Dániel Könyvtár akadálymentesített portál

Navigáció:

Betűméret beállítása:

Színbeállítás:

Philomena – határtalan szeretet
Jelzet: DVD 4534

Miután az ír Philomena teherbe esik, apácazárdába küldik. A szülés után a kicsit elveszik tőle, majd Amerikába nevelőszülőknek eladják. A következő évtizedekben Philomena éli az egyszerű életét (férjhez megy, gyereke születik), semmit sem tud az elszakított fiáról. Az idős asszony találkozik egy cinikus  angol riporterrel, aki érdeklődik története iránt. A két teljesen más értékrendű ember együtt kezd el nyomozni, és a gyermek utáni kutatás összekovácsolja a furcsa párost.
 
A film megtörtént események alapján készült 2013-ban, Martin Sixsmith: The Lost Child of Philomena Lee 2009-ben megjelent könyve alapján.
 
Ötven évvel a megtörtént események után Philomena azon tépelődik, hogy hol és milyen életet élhet a fia, gondolt-e egyáltalán az anyjára, a hazájára, Írországra. Lányának is csak ekkor vallja meg a nagy titkát, ami annyira elszomorítja. A hazugsággal megvádolt egykori kormányszóvivő, az életunt, fölényes Martin Sixsmith vállalja fel egy bulvárlap és Philomena lányának kérésére, hogy segít kideríteni, mi lett a fiával. Sixsmith csak lehetőséget lát abban, hogy ezzel az üggyel újra felépítheti a hírnevét. Elindulnak, hogy megtalálják az ötven évvel korábban elveszett fiút. Végigautózzák Írországot, majd átrepülnek Amerikába.
 
A jómódú, előkelő körökben mozgó újságíró szinte ellentéte a vallásos, régi erkölcs szerint nevelkedett, egyszerű asszonynak. Ez a két eltérő világképű ember, furcsa módon mégis kiegészíti egymást. A közös utazásuk, beszélgetéseik rengeteg humort és megható pillanatot eredményeznek. Át kell értékelniük mindazt, amit eddig gondoltak egymásról és a világról. Ha nem is fogadják el teljesen, de megtanulják tisztelni a másik hitét, és valamennyire barátok is lesznek az út végére.
 
Judi Dench zseniális alakítást nyújt Philomena szerepében. Hús-vér, rokonszenves, egyszerű vidéki asszonyt játszik, aki mindre rácsodálkozik. Tudja, hogy régi sebeket fog feltépni, és valószínűleg újakat fog szerezni, de végére kell járnia a dolognak, hogy végre megnyugodjon, és le tudja zárni. Steve Coogan egyenrangú félként mutatja be Martin Sixsmith karakterét. Jól szórakozik az asszony egyszerűségén, cinizmusa és ateizmusa mögött keserűség és csalódottság áll. A humor Steve Coogannek köszönhető, aki forgatókönyvíróként is tevékenykedett a film megvalósításában. A színész stand-up komikusként kezdte a pályafutását, és nagyrészt vígjátékokban szerepelt.
 
Több felkavaró feldolgozás is készült az ír katolikus zárdákban történt kegyetlenségekről, az úgynevezett „Magdolna nővérek” tevékenységéről. A film nagy erénye, hogy – bár erős társadalomkritikát fogalmaz meg – ezt nem didaktikusan, „szájbarágósan” teszi. Átérezzük Philomena fájdalmát, de ő végig egy egyszerű, hívő asszony marad, aki képes megbocsátani.
 
A legendás angol rendező, Stephen Frears a lassú cselekményvezetés mestere. Most sem láthatunk gyors vágásokat, látványos, pörgő képeket. Éppen ez az események kibontása, az érzelmes és humoros párbeszédek és jelenetek teszik annyira szerethetővé és emberivé a filmet.
 
Ajánlja: Nagyváradi Nóra
 
 Philomena (2013) on IMDb

2022. április 01.

Menü