Vakbarát változat |
Betűméret

Mentőexpedíció

Mark Watney (Matt Damon) űrhajós, az Ares-expedíció tagjaként kőzetmintákat gyűjtögetve csapatával együtt a Marson dolgozik, amikor egy nem várt, hatalmas porvihar csap le a bázisra. A kapitány (Jessica Chastain) elrendeli a küldetés megszakítását, ám a menekülés során egy leszakadó antenna elsodorja Markot a többiektől. Az antenna tönkreteszi az űrhajós életfunkciókat érzékelő biomonitorát, ezért a társai halottnak hiszik, így kénytelenek nélküle elindulni. A vihar után Mark magához térve hamar realizálja helyzetét, a csapat és az egész Föld halottnak hiszi, ő pedig teljesen egyedül marad a vörös bolygón. Bár a bázis épségben marad, főszereplőnk mégis szűkös készletekkel (a hat főre szóló élelem mindössze egy évig tartana ki) és szinte zéró túlélési eséllyel vág neki, hogy kihúzza a legközelebbi - menetrend szerint 4 év múlva várható - expedícióig való időt.

Mark alapvetően életvidám, optimista alkat, aki nem omlik össze a reménytelennek tűnő helyzet és az állandó kihívások súlya alatt, hanem ameddig tud, addig küzdeni akar. Az életben maradáshoz minden tudományos és botanikus készségét beveti: gépeket szerkeszt, burgonyát termeszt, vizet gyárt, sőt sikerül felvennie a kapcsolatot a NASA földi irányítóival is, mindezt úgy, hogy közben a humorérzékét sem veszíti el. Matt Damon mellett a földi bázison olyan színészek statisztálnak kisebb szerepekben, mint Jeff Daniels, Sean Bean, Jessica Chastain vagy Chiwetel Ejofor.

A történet írója Andy Weir, akinek nagy álma volt, hogy fizikusként dolgozhasson. Míg nem talált munkát, addig más területen tevékenykedett, közben pedig elkezdte írni A marsi című könyvét. Az elkészült oldalakat eleinte egy blogra töltötte fel, majd potom pénzért árulva meghirdette a regényt az Amazonon, mire az egyből az e-könyves sikerlisták élére repült. Innen már csak egy röpke lépés volt a nyomtatott verzió, mely a megjelenésekor a New York Times eladási listájának tizenkettedik helyén debütált. Most pedig itt a filmváltozat, Hollywood két nagyágyújával: Ridley Scott rendezővel és Matt Damon főszereplésével. Andy Weir pedig mára már a NASA fizikusa lett.

A Mentőexpedíció lényegében modern kori Robinson Crusoe történet, melynek helyszíne ezúttal a vörös bolygó, főszereplője pedig egy egyszerű átlagpolgár, akivel milliók tudnak azonosulni. Együtt gondolkodunk Mark Watney-vel, együtt szorítunk érte, ha egy új problémával küzd, és együtt sóhajtunk fel, ha sikerült megtalálnia a megoldást. Itt érdemes megjegyezni, hogy a film szinte végig NASA szakértők bevonásával készült.

A vörös bolygón játszódó jelentek egy részét a jordániai sivatagban vették fel, a többit pedig az etyeki Korda stúdió hat emelet magasságú műtermében.  4000 tonna földet szórtak szét a marsi jelenetek miatt, de itt vették fel az űrhajóban, illetve Matt Damon marsi szállásán játszódó jeleneteket is. A végeredményt a budapesti Korda Stúdió trükkfelvételei színesítik.  A Földön játszódó részek legtöbb helyszínének Budapest adott otthont, így pár pillanatra feltűnik a Művészetek Palotája, a Bálna és a Hungexpo épülete, valamint a végső jelenetekben a Margitsziget is. 

A vörös bolygón ragadt asztronauta története a heroikus túlélésről, a kitartásról, a reményről, valamint az egy emberért összefogó közösség végtelenig kitartó, hosszú küzdelméről szól. A filmben a tudomány, a humor és a dráma végig hihetetlen összhangban van adagolva. A 140 perce szinte száguld a szemeink előtt, a történet egy pillanatra sem áll le, így bátran kijelenthetem, hogy a Mentőexpedíció az elmúlt évek egyik legszórakoztatóbb, legintelligensebb, legrealisztikusabb közönségbarát sci-fije, Matt Damon jutalomjátékával. Egy igazi blockbuster.

Bátran ajánlom mindenkinek, aki igazán szórakoztató alkotásra vágyik. Könyvtárunkban a film mellett a történet alapjául szolgáló A marsi című regény több példánya is megtalálható. 

Ajánlja: Boros Ferenc

 Mentőexpedíció<br />
(2015) on IMDb
 

2016. március 05.