Vakbarát változat |
Betűméret

Idő

Jelzet: DVD 673

A kortárs koreai rendezőzseni, Kim Ki-duk (Tavasz nyár, ősz tél...és tavasz, Íj, Lopakodó lelkek) 2006-os filmje egy újabb remekmű az ázsiai filmpiacról.

Hősnőnk - She-hee - két éve együtt él hű szerelmével, de az idő múlásával rettegni kezd a szenvedély elmúlásától. Nem tudja, hogyan tartsa ébren a szeretett férfi - Ji-woo - kezdeti lángolását, úgy érzi az arca már megszokottá és unalmassá vált párja számára. Önbizalomhiányból eredő féltékenységi rohamai állandósulnak, élete előtt csak egy cél lebeg: a változás.

A média által diktált reklámok, valamint a mai eltorzult világ felfogása szerint a külső megjelenés mindennek a mozgatórúgója: útlevél a szerelemhez, a boldogságoz, a sikerhez, elismertséghez, elégedettséghez. A test igazi börtön, melytől nem tudunk szabadulni, és ha ez nem megy, akkor szabaduljunk meg a testünk külső vonásaitól. A mai plasztikai technológiának köszönhetően mindez megoldható, de mi a helyzet a személyiséggel? She-hee úgy dönt, nem várja meg a lassú elhidegülést, a lesütött pillantásokat, az érzelmek elmúlását, a szex lanyhulását. Elébe megy a dolgoknak és átoperáltatja az arcát, hogy a barátja képes legyen újból beleszeretni. Hat hónapos gyógyulása után a lány új személyazonosságot (See-hee) és arcot kapva megjelenik a szeretett férfi életében. Egyre több időt töltenek egymással, de a férfi szíve nem tud elszakadni régi szerelmétől. A lány őrlődni kezd múltbeli és jelenkori önmaga között: féltékeny lesz egykori énjére. A téboly felé közeledve kettős játékot kezd el játszani, s már új arccal, Ji-woo új szeretőjeként régi önmaga nevében kezd el leveleket írni, visszatérésével kecsegtetve a kétségbeesett és zavart férfit.

Az arc megváltozásával a fiatalokból csak egyetlen látható kapocs maradt a múltból, egy emlék, egy eltalált pillanat, egy megörökített időfoszlány. Egy fotó a szerelem szoborparkjában a szigeten, ahová előszeretettel járnak fényképezkedni a szerelmespárok. Szobrok, melyek kiállják a viszontagság, és talán az idő próbáját is. A főszereplők folyamatosan vissza-visszatérnek a szeretkező emberpár és a lépcsőül szolgáló emberi kéz hatalmas szobrainak motívumaihoz. Mindketten az eldobott múltban reménykednek. Könnyeket hullatva, imára kulcsolt kézzel könyörögnek, hogy valaki forgassa vissza az idő kerekét és helyrehozzák mindazt, amit nem vettek észre: a kapcsolat legapróbb, de ez által a legszebb pillanatait.
 

Kim Ki-duk filmjében az érzelmeket az identitás problémakörével köti össze: a külső határozza meg a személyiséget, vagy a személyiség a kinézetet? Az egész emberi élet egy álarcosbál, ahol a test csak egy ledobott ruhadarab, hisz ez mögött rejtőzik az igazi érték, az emberi lélek. Válthatunk ruhát és bármily álarcot veszünk fel, akkor is csak önmagunk vagyunk, hisz belül semmit nem változunk, és az érzések sem múlnak. A rendezőnél a Földön már nincs több esély az emberek számára: már rég elemelte a szerelmet a végtelen felé. A szerelem mindent túlél, mindent legyőz. Túléli még a halált is. Vajon az Időt túlélheti-e?

Bátran ajánlom mindenkinek, aki el szeretne merülni a változtatható külső, az állandó belső és a mozgásban lévő idő hármas egységében.

Ajánlja: Boros Ferenc

 Idő<br />
(2006) on IMDb
 

2016. április 05.