Gran Torino

Jelzet: 2037

A Clint Eastwood által rendezett, 2009-es Gran Torino számomra maga a filmvászonra álmodott remekmű. Mindez úgy, hogy a Gran Torinoban a legnépszerűbb és egyben legellentmondásosabb karakter rasszista, de mégis magányos, nyers és kristálytiszta erkölcsi mércével és igazságérzettel bír. Jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy vajon ki döntheti el, hogy mi a jó és mi a rossz?

A történet egy idős, a koreai háborút is megjárt veteránról, Walt Kowalskiról (Clint Eastwood) szól, aki több évtizedet lehúzott egy amerikai autógyárban, minden tekintetben szolgálta hazáját, ha munkáról, ha háborúról volt szó. Az értékrendje sziklaszilárd. Tiszteli azokat, akikben valamilyen értéket tud felfedezni, és elveti azokat, akikben nem. Talán épp ez a baja a világgal is, hogy az rossz irányba változik. Rasszizmusa még a koreai háborúból maradt rá. Igazságérzete mindenekfelett áll és nehezen viseli, hogy a régebben „unalmas" környékre bevándorlók és feketék költöztek, akik bandákba verődve járják az utcákat és koreai kamaszlányokat zaklatnak. Walt az évek során megtanulta, hogy mindenben csak magára számíthat, és teljes mértékben becsülendő módon nem retten vissza ezen fiataloktól.

A szomszédságba költöző ázsiaiak egyike, Thao egy fiatal srác (Bee Vang), egyik este a banda ráhatása miatt el akarja lopni Walt 1972-es Ford Gran Torino sportkocsiját. A kudarc után a fiú vezeklésképpen Mr. Kowalski szolgálatába áll egy hétig, és így válik az élet apró, hétköznapi, de amerikai dolgainak megtanulásával igazi férfivá.

A film az ellentétek árnyalt bemutatása mellett erősen kifejezi, hogy ami főhősünkből hiányzik, az megvan a szomszédokban. A generációs különbségek ellenére igazi barátság alakul ki a két fél között. Hisz a felszíni élesnek tűnő ellentétek mellett a film megmutatja az előbbinél még mélyebben meglévő egymásra utaltságot is. Az ember élete alkonyán is rádöbbenhet arra, hogy mindaz, amiben hitt, amit gondolt, hibás. Idős korban is lehet újat tanulni az életről, embertársainkról és magunkról is. Ez Walt számára az egyetlen kiút, hogy ne kelljen számot vetni tetteivel, gondolataival.

Clint Eastwood azon kevés rendező egyike, aki a múló évek alatt összegyűjtött bölcsességet úgy tudja belopni filmjeibe, hogy az nem válik szájbarágóssá, érzelgőssé, mégis letagadhatatlanul érezni azt minden jelenetben, minden mondatban. Olyan jó látni, hogy a ráncok mögötti koponyában gondolatok vannak, elképzelések és tisztánlátás, az idős csontketrecben pedig érző szív, mely nyitott a problémákra, és csak annyira érzelgős, amennyire szükséges, de emberileg az épp elég. Még szerencse, hogy a Gran Torinoval csak a színészi pályától búcsúzott a mester.
A film erősen szimbolikus alkotás a megváltásról. Ami – így vagy úgy – de a vége főcímig mindenkit megtalál.

Ajánlja: Boros Ferenc