Vakbarát változat |
Betűméret

A kedvenc

Jelzet: DVD 5767

Az 1700-as évek elején járunk Nagy-Britanniában, ahol a szeszélyes természetű – utolsó skót Stuart – Anna királynő uralkodik. Anna szívesebben foglalkozik betegségeivel és a hétköznapi szórakozásokkal, mintsem, hogy komolyan vegye a Franciaországgal zajló háborút és az egyre sürgetőbb államügyeket. Bizalmas tanácsadója, Sarah, Marlborough grófnője kormányozza az országot helyette. Sarah elszegényedett fiatal unokahúga, Abigail érkezik a kastélyba, akit cselédként alkalmaznak. Sarah rövidesen rájön, hogy a lány túl okos, és sokkal inkább hasznára válik, ha maga mellett tartja. Ez a döntése olyan események sorozatát indítja el, melyek mindhárom nő életét fenekestül felforgatják.

A film megtörtént eseményeken alapul, hiszen a forgatókönyvhöz Sarah Churchill, Marlborough grófnője naplóit is felhasználták.

„A kedvenc” egy igazi dráma, ami három – nagyon erős – női karakter sokszor kegyetlen küzdelmére épül. Ádáz csata folyik a királynő kegyeiért. Mindkét nő a maga módján szeretne közel kerülni a hatalomhoz, és főleg ott is maradni. A cél az uralkodónő „kedvence” lenni, és bármilyen eszközzel ellehetetleníteni a vetélytársat.
Anna királynő – aki körül az egész cselekmény zajlik, hiszen mindent érte tesznek, mivel rajta múlik, hogy kinek kedvez – beteges, butácska, döntésképtelen ember, aki szívesebben játszik 17 nyulával (akik a csecsemő, ill. magzatkorban meghalt 17 gyermekét szimbolizálják), mint fontos dolgokkal. Olivia Colman megérdemelten kapott alakításáért Oscar-díjat.
Lady Sarah (Rachel Weisz) a királynő bizalmasa és szeretője okos, kemény, tulajdonképpen ő irányítja az országot, hoz döntéseket. Nagy hibája, hogy alábecsüli a szárnyai alá vett unokatestvére ambícióit. Abigail (Emma Stone), aki egy hatalmát vesztett nemesi család elszegényedett sarja, bármit megtenne, hogy újra nemesi életet élhessen és vagyonos legyen. Egy lehetősége van, hogy ő legyen a királynő kedvence és kitúrja a helyéről Saraht. Nem válogat az eszközökben.
A ragyogó kosztümök kavalkádja, a zene, a kameramozgás, a perspektíva, a modern dialógusok, a groteszk jelenetek, a hétköznapi dolgok naturális ábrázolása sokszor kényelmetlen érzést okoz. De egyik jelenet sem öncélú, a korabeli uralkodó osztály kritikája fogalmazódik meg a filmben. Mintha azt mondaná a rendező: „nézzétek, ezek döntenek a sorsotok fölött?”
A film műfaját nehéz meghatározni, a dráma, a szatíra, a vígjáték összessége.
A görög származású Jorgosz Lantimosz (A homár, Egy szent szarvas meggyilkolása) megosztó rendező. Bármelyik műfajban (sci-fi, thriller, kosztümös dráma) készült alkotásai szélsőséges érzelmeket váltanak ki a nézőkből. A filmjeit mindig jó újranézni.
Bátran ajánlom azoknak, akik szeretik a nem szokványos, akár formabontó alkotásokat!

Ajánlja: Nagyváradi Nóra

 A kedvenc<br />
(2018) on IMDb
 

 

2020. november 05.