Vakbarát változat |
Betűméret

Az 1848-49-es Lévai Nemzeti Őrsereg zászlaja és másolatának története | előadás és kötetbemutató

2022. március 18. 16:00

BDK, földszinti előadóterem

Közreműködik Müller Péter helytörténész, a lévai Reviczky Társulás helytörténeti szakosztályának vezetője és Kosztolányi Magdolna, a Lévai Magyar Asszonyok Ligája elnöke
 
Rövid összefoglaló a Lévai Nemzeti Őrsereg zászlójának történetéről: 

A zászló 1848-ban a lévai asszonyok által gyűjtött adományokból készült Pesten. A költségekhez jelentősebb összeggel Farkas Mihály polgármester is hozzájárult. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint az ereklye ott volt a csadcai csatában is. A szabadságharc leverése után a zászlót az időközben elhunyt polgármester özvegye őrizte, az első időszakban úgy, hogy a házkutatások idejére a testére csavarta. Farkas Mihály volt polgármester István nevű fia (aki maga is nemzetőr volt) valamikor 1865-1870 körül Szombathelyre költözött.  1875-ben – idős korára – hozzájött lakni édesanyja (Farkas Mihályné sz. Sodró Katalin) is. Ő hozta a 48-as lobogót Szombathelyre. A jelenlegi adatok szerint négy helyen őrizték Szombathelyen:
 
  • 1880 előtt Farkas István lakásán (ennek pontos címe még nem ismert).
  • Később Farkas István Hegy u. 10. sz. (ma Gagarin u.), majd Csillag. u. 26. (ma Szinyei Merse Pál u.) sz. alatti házában.
  • Többször megfordult az Aggharcos Egyesület Híd utcai (ma Szabadságharcos u.) székhelyén. A szabadságharc volt honvédjeinek érdekeit védő és a 48-as hagyományokat ápoló egyesület elnöke évtizedeken át Farkas István volt.
 A zászlót a nagyobb nyilvánosság előtt először 1891-ben, a budapesti Szabadságharc emlékei c. kiállításon mutatták be. 1897 novemberében visszakapta Léva, a város küldöttsége Éhen Gyula polgármestertől vehette át az ereklyét. Farkas István 1915-ben halt meg, díszsírhelyen temették el. Trianon után a zászlót ismét Magyarországra, Budapestre hozták. 1938-ban került vissza Lévára.
 
Az eredeti zászló ma Pozsonyban, a Magyar Kultúra Múzeumában van. A Lévai Magyar Asszonyok Ligája 2000-ben újra elkészítette (újrahímezte) a lobogót.  A lévai magyarok ma azzal a zászlóval vonulnak ki a március 15-i megemlékezésekre. (Orbán Róbert)

A kötetbemutató napján, 13 órakor kerül sor Farkas István 48-as nemzetőr emléktáblájának koszorúzási ünnepségére a Szent Márton úti temetőben.
 
A zászló történetének kutatásában és az ünnepség szervezésében közreműködött Orbán Róbert helytörténész.

A programok a következő szervezetek együttműködésével valósulnak meg:
 
Szombathelyi Szépítő Egyesület
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata
Berzsenyi Dániel Könyvtár
Lévai Magyar Asszonyok Ligája
Reviczky Társulás (Léva)
Vasi Múzeumbarát Egylet

2022. március 08.