Vakbarát változat |
Betűméret

Lucinda Riley: Az olasz lány

A szerzői előszó szerint a regényt Ária néven adták ki először Angliában, 1996-ban, az író lánykori, Lucinda Edmonds nevén. Az azóta eltelt időszak, tovább érlelte benne a történetet, majd amikor a kiadója felkérte arra, hogy porolja le a kéziratot, Riley regénye néhány módosítás és finomítás után 2014-ben ismét megjelent. A romantikus történet középpontjában a zene áll és az, miként kapcsolja össze két ember életét a művészet iránti rajongás. Rosanna Menici még csak tizennégy esztendős, amikor egy családi ünnepségre édesanyja meghívja a fiatal és feltűnően tehetséges, nem mellesleg férfiszépségként is számon tartott tenort, Roberto Rossinit. A huszonéves férfi már ünnepelt sztár Nápolyban, szülővárosában. A társaság el van ragadtatva a férfi hangjától, de mind közül Rosanna az, akit egészen elvarázsol a férfi hangja és sármos kinézete. Váltanak néhány közömbös szót és érzékelhetően Robertot nem hagyja hidegen a kislány tökéletes szépsége. Rosanna szorgalmasan tanul énekelni és egyre nagyobb örömét leli mestere, Luigi óráiban. Hat év telik el, amikor Roberto és Rosanna ismét találkoznak. A lány ekkor húszesztendős és olyan lefegyverzően gyönyörű hangja van, hogy ezután egymás után kapja a külföldre szólító meghívásokat. Hazájában először a Milanói Scalában lép fel, majd a hírnév New Yorkba és Londonba is elrepíti. Közben Robertóval egyre szorosabbá fonódik a kapcsolata, szenvedélyes szerelem bontakozik ki kettejük között, nemsokára férjhez megy a férfihez, de a féltékenység nem hagyja nyugodni, mert hitvese egykori mecénása, nem mellesleg szeretője, Donatella Bianchi ismét felbukkan a színen. Roberto azonban már rég elfeledte az asszonyt és csakis Rosannáért él, halálosan szerelmes belé. Gyermekük születik, Nico de szenvedélyes kapcsolatukban lelkileg sokszor megbántják egymást és Roberto félre lép, amiért Rosanna kidobja az otthonukból. Ezután úgy döntenek elválnak, közben Rosannának barátja lesz, Stephano, de amikor másfél év után ismét találkozik Robertóval, mindkettőjükben felélednek a múlt érzelmei, de ekkor még nem biztosak abban, hogy együtt akarják folytatni az életet. Amikor Roberto infarktust kap és a férje életéért aggódó, kétségbeesett Rosanna meglátogatja, a kórházban már mindketten bizonyosak abban, hogy nem tudnak egymás nélkül élni… / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: R 73
 

2021. július 22.