Jeanne Siaud-Facchin: A szuperintelligens gyermek
Az ún. szuperintelligencia esetén egy sajátos intelligenciaformáról, egyfajta atipikus szellemi működésről van szó: olyan emberekről, akik a meglévő kognitív erőforrásokat máshogyan, más minőségben használják, mint a többiek. A szuperintelligens emberek egyszerre rendelkeznek nagyon magas fokú intellektuális képességgel, kimagasló IQ-val, hatalmas felfogó- és elemzőképességgel, ugyanakkor gyakran érzékenyek, indulatosak, érzelmileg fogékonyak. Épp ezért általában már gyerekkorukban komoly iskolai problémákkal küzdenek, vannak közöttük viselkedés- és beilleszkedészavarosak, és még ha ezeket időben fel is ismerik, mindez természetesen felnőttkorukra is hatást gyakorol. A szerző ebben a művében ahhoz ad tanácsokat, hogyan érdemes felnőttként - szülőként és nevelőként - viszonyulni az ilyen gyermekekhez, hogy ápoljuk, fejlesszük csodás adottságaikat úgy, hogy közben más téren, érzelmileg és praktikusan is képesek legyen helyt állni a felnőtt életben. Az első részben a szerző definiálja a szuperintelligens gyermek fogalmát, és segít különbséget tenni a szuperintelligencia és az intellektuális koraérettség közt. Ezután körvonalazza a szuperintelligens gyermek személyiségét, kitérve érzelmi jellemvonásaira és védekezési mechanizmusaira, bepillantást kínál gondolkodásmódjukba, ír arról, hogy miként viselkednek, milyen szerepet töltenek be az iskolában és a mindennapokban. A kötet második részében olvashatunk arról, hogy milyen jelekből ismerhetjük fel a szuperintelligens gyermeket, hogyan kommunikáljuk vele kiváltságos helyzetét, és az is kiderül, milyen tipikus patológiás vonásokat mutatnak fel az ilyen gyerekek, és hogy a szerző milyen kezelést javasol a számukra. Az utolsó részben, ehhez kapcsolódva pszichológiai mérleg módszerét ismerteti. / Forrás: www.kello.hu
Jelzet: 150 S 55

Jelzet: 150 S 55
2021. szeptember 14.