Vakbarát változat |
Betűméret

Dunajcsik Mátyás: Víziváros

A 2000-es évek elején tűnt fel a hazai irodalmi életben a költőként, íróként, műfordítóként és kritikusként egyaránt aktív Dunajcsik Mátyás. Debütáló, egyszerre verses és prózakötete, a tizenhárom elbeszélését tartalmazó Balbec Beach, valamint egy gyerekregény után első, felnőtteknek szóló regényével jelentkezik a jelenleg Németországban élő szerző. A 92. Ünnepi Könyvhétre megjelent Víziváros – a fülszöveg találó megfogalmazása szerint – „a mai, egykor volt és sohasem létezett Budapesten” játszódik. Úgy is lehetne fogalmazni, hogy a történet valódi főszereplője maga a magyar főváros, mely azonban nem úgy néz ki, mint ahogy azt megszokhatunk. A 2010-es években járunk, Budapestet pedig a Duna hatása alapvetően határozza meg. A szerző fantáziájában a Nagykörút helyén a Reitter Ferenc-csatorna vize hömpölyög, melyen az Oktogon helyén az Andrássy-híd ível át, a Vízivárosban áll a titokzatos Vízház, melynek vezetékein keresztül állítólag vízitündérek közlekednek fel a Várba, a Batthyány tér néven ismert terület közelében, aprócska hajókon egykor Vízivásár működött, a Lánchíd egyik pillérének tetején pedig Zeppelin-kikötő található. Azonban nemcsak az ország és a főváros múltja alternatív, hanem a jelene is. Hipermodern technológia áll az emberiség rendelkezésére, melynek köszönhetően immár lehetővé vált, hogy a Holdon vagy éppen a Merkúron is építkezzenek. A történet narrátora egy mindenhová gördeszkával járó bölcsészfiú, akit két apa nevelt fel. Franciatanárnő anyját elgázolta egy autó, amikor ő még kilenc esztendős volt, édesapja és ő pedig sokáig vigasztalhatatlanok voltak. Építészmérnök apja életében aztán felbukkant a Vancouverből érkezett Kristof, aki nemcsak az üzlettársa lett (az ő megbízásából épített hatalmas alagutakat a Hold felszíne alá), hanem hamarosan össze is költöztek. Apjáéknak a Duna-parton, egy régi bérpalotában van hatalmas felújított lakása, a történet névtelen elbeszélője pedig egy kisebb lakásban lakik, pár tömbbel arrébb. Apjai éppen megünneplik, hogy befejezték két kereskedőváros építését a Merkúron, ő azonban nem sokáig marad az ünnepségen. Aznap ugyanis randevúja van: egy rejtélyes, véletlenül idevetődött francia lánnyal, Christine-nel, akibe a fiú első látásra beleszeretett. Ő mutatja meg neki a várost, és miközben a regényből kiderül, miként is alakul a kapcsolatuk, számos érdekességet is megtudhatunk az egyszerre valóságos és kitalált Budapest múltjával és jelenével kapcsolatban. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: D 96
 

2021. november 25.