Ostffyasszonyfa

 

 

Uraiújfalu felől Ostffyasszonyfa felé haladva a Ragyogó hídon vezet át az út. Érdemes megállni egy pillanatra, és megnézni a hídon található emléktáblát, amely Petőfi Sándor ostffyasszonyfai tartózkodá sának állít emléket.

 

 

A tábla szövege szerint a Ragyogó híd közelében szokott fürödni az akkor 16 esztendős Petőfi barátjával, Orlay Petrich Somával. A faluban áll még az a ház (Petőfi utca 2.), ahol Petőfi 1839 nyarán három hónapot töltött, a ház udvarán a malomkő asztal, amelynél a hagyomány szerint verseit írta.

 

  A ház Salkovics Péter földmérnök tulajdona volt - Salkovics Péter testvére volt annak a Salkovics Mihálynak, aki miatt a költő édesapja, Petrovics István elszegényedett -, a mérnök ígéretet tett, hogy mint egy kárpótlásként vállalja Petőfi Sándor taníttatását. Mindössze három hónap volt az Ostffyasszonyfán töltött idő, a község azonban mind a mai napig megható hűséggel őrzi e nyár emlékét. Kis emlékszobát rendeztek be az ostffyasszonyfai Művelődési Otthonban Petőfi Sándor tiszteletére, a községben szobor és emléktábla emlékeztet a költőre.

 

 

Az ostffyasszonyfai identitásnak feltétlen része lett a Petőfi-hagyomány, a faluban és környékén élő legendák pedig úgy a látogatók, mint az irodalomtörténészek számára érdekes adalékokkal szolgálhatnak Petőfi Sándor életéhez, Vas megyei hónapjaihoz.