Kemenessömjén

 

A Kemenesalja szívében, Celldömölk­től 5 km-re, északra található Ke­menessömjén. A település az 1331. évben szerepel először a vasvári káp­talan határjárási és vizsgálati okmányában "ita a nobilibus de Semjén".

 

1799-ben, a Dukai Takács Zsuzsan­nával való házasság kötése után Berzsenyi Dániel elhagyta a szülőfalu­ját, Egyházashetyét, hogy ifjú felesé­gével itt, a Hetyétől nem messze ta­lálható Kemenessömjénben teleped­jen le. Ma a faluban több dolog em­lékeztet az itt töltött 5 esztendőre.

 

 

Az egykori Berzsenyi-ház helyén ugyan új lakóház épült, de falán emléktábla őrzi a költő emlékét, a falu fölött húzódó dombon, a "szőlő -hegyen" pedig megtalálhatjuk a pincét, ami a hagyomány szerint Berzsenyi Dániel tulajdonában volt. 1936-ban avatták a ma is felkereshető emlékoszlopot a pince mellett a költő tiszteletére.

 

 

Az emlékmű fel­irata arról tudósít, hogy a helyén ál­ló cseresznye fa alatt írta Berzsenyi Dániel csodálatos ódáit. Berzsenyi Dániel a sömjéni éveknek köszön­heti, hogy Kazinczy Ferenc felfigyelt rá, itt kapta versíráson Dani urasá­got jó barátja, a szintén költő Kis János, akinek közreműködésével létrejöhetett Kazinczy és Berzsenyi sok évtizedes kapcsolata, barátsága.