Vakbarát változat |
Betűméret

Életünk 2019. 8. szám

 
 

Blaskó János a Budapesten és Zsennyén is alkotó szobrászművész keresztúti domborművei kerültek felavatásra Csíkszögödön, 2019. június 2-án. Az ott elhangzott köszöntő beszédekkel indul az augusztusi lapszám. Blaskó János a Magyar Képzőművészeti Főiskolán végzett, mesterei voltak Somogyi József és Mikus Sándor. 1993-tól a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanított. E számot keresztúti bronzból formált domborműveivel illusztrálták, melyek Krisztus életét, szenvedéseit, áldozathozatalait, feltámadását mutatják be.

Lajta Erika írónő  Derkovits Gyula és felesége, Dombai Viktória életrajzi elemekkel átszőtt, ugyanakkor a fantázia világában játszódó történetének befejező részéhez érkezett. Ahogy azt már az előző számban is megszokhatta az olvasó, gyakoriak a váratlan, abszurd, groteszk elemek. Ezek a darab második felében csak feldúsulnak, és a végére valami egészen váratlan fog kisülni. Az Ecsetem a fegyverem második, befejező részében - sok más érdekesség mellett - Lajta Erika is feltűnik szereplőként. Mindenképpen a humoros, groteszk irodalmat kedvelő olvasóknak ajánlom.

Döbrentei Kornéllal beszélget Domonkos László, többek között a Szabó Magda-ügyről, a Tilos Rádió előtti tüntetésről, az Írószövetség 2004-es eseményeiről, kereszténységről, antiszemitizmusról, megpecsételt sorsról.

Várni és meglátni. Meglátni, hogy a Magyarország Babérkoszorúja díjjal mennyire lehetek legitim a hazámban.

A lapszám publikációinak komoly témáit versek lazítják, frissítik: Báger Gusztáv, Tönköl József, Fenyves Ottó és Győri László alkotásai közül a Vasi szekerezés Weöressel címűt emelném ki, melyben az összes Vas megyei település megtalálható, mely így vagy úgy kapcsolódik Weöres életművéhez.

Fábián László író Textúrák, Szimmetriák, Végakarat, Neológok egységekbe gyűjtötte össze naplóbejegyzéseit, olyan fontos eseményeket csokorba kötve, mint például Láng Gusztáv irodalomtörténész születésnapi köszöntése, Polgár Csaba emlékkiállításának megnyitója, vagy éppen Tompa Andrea Omerta című kötete kapcsán keletkezett kritikája. A naplóbejegyzéseiből kihallik világnézete, vallások, politikai jobb és baloldalakhoz való viszonyulása.

Az Életünk augusztusi száma elérhető a Könyvtár olvasótermében és megvásárolható az első emeleti kölcsönző pultnál.

Ajánlja: Spiegler-Kutasi Nikoletta