Vakbarát változat |
Betűméret

Életünk 2017. 10. szám

 


A 2017/10-es Életünk lapszám a 73 éve történt, 1944-1945 között zajló holokausztra tekint vissza, különös tekintettel a korabeli polgárság szereplehetőségeire, viszonyulásaira.

Pelle János író az 1944. november elejétől egészen 1945. március végéig zajló, improvizált terrorcselekményekről ír, az ismert nyugat-magyarországi helyszínek közül Kőszeget kiemelve.
A közlemény olyan eddig nyilvánosságot nem kapó levéltári dokumentumot dolgoz fel, mint például dr. Rubányi Imre, a kőszegi munkatábor orvosa ellen 1945-ben indított rendőrségi vizsgálat és per anyaga. Ennek az abszurd pernek az iratai teszik lehetővé a kőszegi munkatábor belső viszonyainak rekonstruálását. Az antiszemita bűnbakképzés és a cinikus politikai uszítás még az utolsó hónapokban és hetekben, a nyilvánvaló politikai összeomlás küszöbén is felszínre tudta hozni és tettekre tudta bírni a legdurvább és legpusztítóbb emberi ösztönöket.

A zsidó hagyományok szerint, ha valaki meghal, az örök életbe lép át, a földi élet maradványait a „sírok háza”, vagyis a temető őrzi meg. Merklin Tímea újságírót Márkus Sándor, a Zsidó Hitközség elnöke és Mayer László történész, levéltáros kísérte el a szombathelyi Vásárcsarnok mögött található zsidó temetőbe. Rendkívül értékes írást olvashatunk a zsidó hagyományokról, temetkezési szokásokról, valamint azokról a neves családokról, akik meghatározók voltak a szombathelyi polgárság életében. Sokan közülük szintén a holokauszt áldozatává váltak.

Száraz Miklós György író gondolatai visszanyúlnak egészen a tiszaeszlári 1882. áprilisi eseményekig, amikor is egy 14 éves zsidó származású lány eltűnt, és dacára a jelentős számú megmaradt dokumentumnak, lényegében a mai napig nem derült ki, mi is történt akkor. Számos vitára ad okot az eset. Ám a történészek többsége abban kezdetektől fogva egyetért, hogy Magyarországon Tiszaeszlár előtt nem beszélhetünk antiszemitizmusról. (A téma iránt érdeklődök figyelmébe ajánljuk: Kövér György/Tiszaeszlári dráma. Társadalomtörténeti látószögek. Bp. Osiris, 2011. Jelzete: 343 K 91)