Vakbarát változat |
Betűméret

Frida

Jelzet: DVD 5415

A Magyar Nemzeti Galériában július óta megtekinthető kiállításnak köszönhetően az utóbbi időben még több figyelem fordul a mexikói festőművész felé. 2002-ben készült egy életrajzi film róla, melyben Salma Hayek alakítja a rendhagyó sorsú Frida Kahlót.
 
Nehéz egy élet teljességét bemutatni két órában - a Julie Taymor rendezte film nem is vállalkozott erre: Frida Kahlo 18 éves korától haláláig tartó időszakot öleli fel, amely a művészetének kiteljesedéséről, házasságáról, egyéb kapcsolatairól számol be.

Fontos tudni, hogy a mexikói anya és a német bevándorló apa gyermekeként született Fridának már a gyerekkora is nehéz volt. Hat éves korában járványos gyermekbénulásban betegedett meg, ami miatt már ekkor nagy fájdalmakkal és ágyhoz kötöttséggel kellett megküzdenie. A betegség eredményeként jobb lába deformálódott, amitől egész életében szenvedett – takargatta, később meg is kellett műteni.
 
A film diákévei idején indul – egy életvidám, pezsgő lányt ismerhetünk meg, aki szabadon hódol a szerelemnek, barátja Alejandro (Alex) oldalán. Az életét teljesen megváltoztató szörnyű baleset ekkor éri – a busz, amin utaztak, villamossal ütközik és egy kapaszkodó rúd olyan szerencsétlenül törik el, hogy Fridát szó szerint felnyársalja. Csodálatra méltó erővel épül fel ebből a balesetből is – az akkori orvostudománynak is nagy kihívást jelenthetett megmenteni. A súlyos gerincsérülése miatt gipszben kell feküdnie sokáig – ekkor kezd el festeni, édesanyja által megálmodott speciális festőállványra. Az ágyára szerelt tükör segítéségével kezd el először önarcképeket, később mások portréit is megfesteni.
 
Két évvel később épül fel, ekkor ismerkedik meg Diego Riverával (Alfred Molina), akitől tanácsot kér ahhoz, hogy véleménye szerint meg tud-e élni festésből. A karizmatikus freskófestővel elvarázsolják egymást, 1929-ben összeházasodnak. Nem könnyű a nőcsábász Diego mellett az élet, de Frida is egyre jobban kinyílik és megragad minden lehetőséget, hogy boldog legyen, hogy örömét lelje az újra visszakapott életben.
A film nemcsak Frida művészetének kibontakozására helyezi a hangsúlyt, hanem a házasságára, Diego politikai aktivitására, az amerikai megrendelésekre. Frida ide is elkíséri férjét – itt sajnos a nagyon várt közös gyereküket elveszti, ebből az időszakból születik több kép (A Henry Ford Kórház látható például a budapesti kiállításon).

Későbbi éveiből a fontosabb momentumokat villantja fel a film – szüleivel való kapcsolatát, a se veled se nélküled kapcsolatot Diegóval, párizsi kiállítását, ill. a Leo Trockijjal (Geoffrey Rush) való röpke viszonyt.
 
Viszonylag pontos képet kaphatunk az egyik leghíresebb festőnő életéről – főként a házassága, néhány fontosabb képe és életének legmeghatározóbb eseményei középpontba helyezésével.

Ajánlja: Waldinger Dóra

 Frida<br />
(2002) on IMDb
 

2018. szeptember 05.