Vakbarát változat |
Betűméret

Az ajánlat

Jelzet: DVD 1853

Western. Egy szó, mely sokakban ugyanazt a képet hordozza. Aki nem szereti ezt a műfajt, mindig azzal kezdi az érvelését, hogy minden western egyforma. A cselekmény ugyanaz, csak a ló változik. A jó és a rossz párbajára a poros főutcán kerül sor, ahol is a kamera átkukkol a nekünk háttal álló figura terpesztett lába között. Nélkülözhetetlen az amerikai plán (térdtől felfelé mutatva a szereplőt, így fontos szerep jut a hősök oldalán lógó fegyvernek), és az elengedhetetlen arcközeli képek. A western a filmtörténet legrégibb és egyik legnépszerűbb műfaja. Porter A nagy vonatrablás (1903) című, mindössze 10 perces filmjével teremtette meg a western, a vadnyugati film alapját. Ebben a műben a műfaj minden fontos kelléke megtalálható már: colt, üldözés, vasút, táncos, kocsma, préri, a rajtaütés és a leszámolás, ökölharc, lovas hajsza, bandita.

A westernt hosszú évtizedek óta már többször temették, ehhez képest nagyon is jó egészségnek örvend, s még mindig készülnek felejthetetlen darabok belőle: a XXI. század modernkori megújulásának és átalakulásának első zseniális darabja John Hillcoat ausztrál rendező 2005-ös alkotása, Az ajánlat. Az utóbbi idők legbrutálisabb és mindemellett legballadisztikusabb westernje az abszolút szikár és pokoli határvidéken, Ausztráliában játszódik. Versszerű forgatókönyvét és a feszültségtől vibráló zenéjét is az énekes Nick Cave írta.
 
Stanley kapitány (Ray Winstone) rajtaüt a több gyilkosságot elkövető Burns fivérek bandáján. A három testvér közül kettőt foglyul ejt: az idősebb banditának, Charlie-nak (Guy Pierce) azt az ajánlatot adja, hogy öccse életéért cserébe ölje meg a hegyek között bujkáló pszichopata bátyját (Danny Huston). 
 
A néhány sorban összefoglalható történetből is látszik, hogy ezen a vidéken az abszolút jó és erkölcsös karakter hiányzik a palettáról, a helyiektől kezdve a bűnözőkig mindenki bűnös, egyedül a kívülálló százados személyében (Ray Winstone felejthetetlen alakításában) ütközik a kötelességtudat, a félelem, a megfelelés és az igazság. A történet klisék nélkül boncolgatja a moralitás és az igazságosság kérdéseit. Guy Pearce, Ray Winstone, Danny Huston, Emily Watson mind mesterien formálják meg karaktereiket.

Balladai félhomályú emelkedettség, metaforikus tájképek, realista brutális képsorok váltják egymástAz ausztrál táj hangulata, kemény szikársága és egy véres korszak minden mocska tárul elénk olyan képsorokban, amiket nem felejt el egyhamar a néző. A fényképezés gyönyörű, a tájképek festőiek, a sivatag szinte önálló szereplővé válik kíméletlen hőségével, sivárságával, a természet éles kontrasztban van a költőien megformált erőszakkal. Nick Cave remek zenei hangulatfestése - az andalító, máskor pedig hosszan kitartott dallam - tovább fokozza az őrült feszültséget.
Az ajánlat egy kegyetlenül brutális álomszerű simogató szépség, szigorúan 18-as karikával. Végezetül pedig kijelenthetjük: a western örök. 

Ajánlja: Boros Ferenc

 Az ajánlat<br />
(2005) on IMDb
 

2016. június 05.