Vasvár, Szent Mihály-káptalani templom

          Ma: Vasvár, Szent Mihály-domb (Kisköves-hegy), elpusztult (plébánia: Vasvár)

 

 

 

A vármegye központja által elfoglalt kis medencébe benyúló egyik dombnyúlvány végén, állt a vasvári káptalan monostorának Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt temploma. Helye a Csipkés-patak völgye fölé magasodó domb volt, ami közvetlenül a vasvári sánc mögött feküdt, nem messze a Szentgotthárdról Pápocra vezető úttól. Korábban ez az épület volt a vasvári ispáni vár alatti település (suburbium) plébániatemploma. Kinézetéről nincs adat, de körülötte terült el annak temetője. Amikor azonban a 12. század közepe táján a megyeszékhelyen sor került a társaskáptalan megalapítására, annak helyéül éppen a Szent Mihály-templomot jelölték ki. A plébánia ekkor az ispáni várban álló Szűz Mária-templomba költözött. A dombon pedig nem sokára nagyszabású építkezés vette kezdetét. Ezeket a munkálatokat alighanem III. Béla király adománya tette lehetővé, amit káptalan szegénysége miatt tett. Valószínűleg még a 12. század vége előtt elkészült a káptalan monostora és annak nagyméretű temploma, amely körül folytatódott a temetkezés.

A domb északi peremén álló háromhajós, nyugati toronypáros, román stílusú káptalani templom arányaiban leginkább a lébényi templomra hasonlíthatott. Nagyméretű, kőből épült, keletelt épületének tetejét fazsindely fedte. Kapuja a két harangtorony közti nyugati homlokzaton nyílt. E fölött a főhajót ebből az irányból egy nagy méretű kerek ablak (rózsablak?) világította meg. A főhajót a két oldalhajótól három-három pillér választotta el. Ezek tartották a főhajó ablakokkal áttört oldalfalait és a rájuk nehezedő keresztboltozatokat. A templom közepén egy alakos vörösmárvány lappal lefedett falazott sír volt a padlóba süllyesztve. Magába a sírba lépcsők vezettek le. Egyesek szerint eredetileg a káptalan alapítója, II. István király sírjának épült, ám ez kétségbe vonható állítás! Az ugyancsak boltozott mellékhajók közül természetesen csak a délinek voltak ablakai.

A templom keleti vége három félköríves alaprajzú apszissal záródott. Mindhármat félkupola boltozat fedte és falaikat keskeny ablakok törték át. Ezek közül az apszisok közül természetesen a középső volt a legnagyobb. Ez volt a szentély, amelyben a főoltár állott. Ennek kőlapját alighanem márványból faragták. Az oltárfelszereléshez tartozott egykor az előkerült ostyatartó fémszelence töredéke is. A szertartásoknál használt liturgikus könyvekből csak tábláik néhány sarokverete maradt meg. Feltehetőleg itt, az oltár közelében égett az a lámpa (örökmécses), amelyet a káptalan 1483. évi határozata alapján a kanonokok büntetéspénzeiből készíttettek. A két kisebb mellékapszis a mellékoltároknak adott helyt. Valószínűleg az északiban állt a Szent Dorottya oltár. Ennél az oltárnál a Niczky család élő és meghalt tagjaiért 1383 óta naponta egy csendes és egy énekes misét mondtak el. Maga a család ennek megfelelően az északi mellékhajóban temetkezett. Egyikük feldúlt sírjából öt darab Zsigmond-kori pénz került napvilágra. A templomban természetesen mások is temetkeztek. Ezek közül többen olyan gótikus övet viseltek, amelynek csatját minuszkulás betűkből álló felirat díszítette. Szintén ide temették el valamikor 1298 után Mátyás vasvári ispánt (comes) és feleségét Ilona asszonyt is.

A déli mellékhajóból nyílt a sekrestye. Ajtaja mellé lehetett felszerelve az a csengettyűszerkezet, melynek vas váza a földből került elő. A sekrestyében őrizték a káptalan levéltárát, amint arról több oklevél is megemlékezik. A levéltár a középkor századaiban többször is megsérült. 1294-ben Kőszegi Henrik bán fia Miklós nádor és János felgyújtatta a káptalan németek által megszállt monostorát, amikor azok behatoltak a templomba. A csata hevében keletkezett tűzvészben ekkor a káptalan több adománylevele elpusztult és más oklevelek is elégtek. Később a Kőszegi családtól ezért kapták Zsidófölde birtokot kárpótlásul. Nem sokkal később, 1311-ben ismét tűz pusztított, aminek újabb oklevelek estek áldozatul. 1341-re azonban már rendezték a levéltárat és az újra rendeltetésének megfelelően működött.

A templom déli oldalán állt a papi testület kolostorszerű háza, ami alapján az épületegyüttest monostornak nevezték. Nincs pontos információnk erről az épületrészről. Annyit azonban tudunk, hogy nemcsak a kanonokok laktak benne, hanem itt működött a káptalani iskola és legalább az 1220-as évek óta maga a hiteleshely intézménye is. Nem tudni, hogy a tatárok vasvári pusztításai mekkora kárt okoztak a monostor épületeiben. A tatárjárás idején a káptalan tagjai azonban Ausztriába menekültek, ezért az intézmény 1243-ig bizonyára nem is működött. A 13. században a préposton kívül háromféle tisztséget betöltő kanonokok voltak jelen: az olvasókanonok (lector), a karkáplánok, és a káptalani jegyző (notarius). A 14-15. században a káptalan felépítése kibővült: az éneklő-, őr- és dékánkanonokon kívül, karkáplánokról, jegyzőkről, succentor-ról és subcustos-ról tudósítottak az oklevelek. Olvasókanonok (lector) azonban sohasem volt Vasváron. A 15. századtól már elkülönült a kanonokok lakása és nem laktak többé együtt a monostorban. Csak a hivatalos ügyek intézésére és a szertartások elvégzésére jöttek össze. A prépostnak a domb lábánál saját, kastélynak is nevezett kúriája volt. Ezen kívül még tizenegy, később tizenkét kanonoki ház állott a közelben. Ennek ellenére a monostorban korszerűsítések történtek. Az épület egyik fűthető helységében alakos csempékből emelt Zsigmond-kori cserépkályha állt. Ennek csempéi közül néhány talán azt a jelenetet örökítette meg, amikor Szent István Magyarországot Szűz Mária oltalmába ajánlotta. Ez az ábrázolás összefügg azzal a kései hagyománnyal, miszerint a káptalant maga Szent István alapította volna.

A fokozódó török veszély miatt 1567-ben, országgyűlési határozat alapján idehozták megőrzésre a kapornaki (Nagykapornak) apátság hiteleshelyi pecsétjeit és jegyzőkönyveit. 1575-ben már a zalavári levéltárat is ide telepítették át. 1578-ban azonban a pozsonyi országgyűlés arról intézkedett, hogy a vasvári káptalan költözzék át a biztonságosabb Szombathelyre. Erre azonban csak a következő évben került sor, mert 1579-ben Draskovich György győri püspök még egyházmegyei zsinatot tartott Vasváron.

Az elhagyott monostort a török időkben erődítményként használták. A Rába őrizetére rendelt 75 főnyi katonaság számára 1600-ban a káptalani templom mellett alakítottak ki egy laktanyaszerű őrhelyet. Az ismétlődő harcok következtében az épületegyüttes már 1586-ra erősen megrongálódott. Kőanyagából elsőként a vasvári domonkos kolostor négyszögéhez illesztett ágyútorony építéséhez szállítottak, valamikor 1670 előtt. 1698-ban a templom falai, tornyai még álltak. Megvolt ekkor a sekrestye, továbbá az oltár köve is. Ekképpen ábrázolta a templomot Vasvár 1741. évi térképe. Készítésekor ugyan a már tető nélküli templom déli tornya hiányzott. A 18. század folyamán még ferences harmadrendi remeték vigyázták a romokat. A temetőt ugyanis még a templom feladása után is használták. A század közepén Foky Benedek prépost még fel akarta építtetni a templomot. Ekkor a sekrestyéből ideiglenesen kápolnát építtetett. A 18. század végére azonban már ez is rommá lett. A templom anyagából egyre új házak épültek, de még a domonkos kolostor újjáépítéséhez is szállítottak el köveiből. Ez utóbbi ellen nem győzött tiltakozni az akkor már Szombathelyen székelő káptalan. A 19. század azután beteljesítette a pusztítást. A város házainak építéséhez a romokat szinte az utolsó kőig elhordták, még az alapokat is kibányászták.

Az egykor hatalmas háromhajós káptalani templom emlékét az oklevelek híradásain kívül alig néhány kőfaragvány őrzi. A töredékek között román stílusú ívsoros párkány és félkörív záródású keskeny ablakok darabjai vannak, továbbá egy oszlopfő. Ezek egykori helyét azonban sajnos nem ismerjük. A káptalani templom maradványait 1948-ban tárták fel. 2000-ben egykori nyugati kapujának helyére állították fel a város millenniumi keresztjét. A dombra vezető utat egyébként a helybeliek még ma is Miseútként nevezik meg.

 

 

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika