Őriszentpéter, Szent Péter-plébániatemplom

          Ma: Őriszentpéter, Szent Péter-plébániatemplom

 

 

A Zala-folyó völgyének északi oldalát kísérő út mellett, a Templomszer nevű kiemelkedésén állt az Őrség Szent Péter apostol tiszteletére szentelt plébániatemploma. Védőszentjének kiválasztása bizonyára nem volt véletlen, hiszen az ország nyugati határának „kapuját” – és annak kulcsait – vigyázó Zalafő őrök birtoka volt. Ők őrnagyuk vezetése alatt, mint szabad királyi népek, saját fegyvereikkel teljesítették szolgálatukat. Soraikból csak az őket vezető őrnagyok emelkedtek ki. 1364-ben Nagy Lajos Őrnagy Miklós fiát, Sáska Pétert és unokatestvérét az országos nemesek sorába emelte, Szentpéter és Rákos birtokokkal együtt. Azt nem tudjuk, hogy mióta templomos hely az először 1280-ban az oklevelekben szereplő Szentpéter. Román stílusú templomát feltehetően az őrnagyok építették 1230-1240 körül.

A keletre tájolt, fazsindely fedésű egyhajós téglaépületnek félkörív záródású szentélye volt. Az északi és a déli homlokzatot széles falsávok tagolták. A falakat fenn ívsoros párkány zárta le. A déli homlokzat nyugati mezőjében két félkörív záródású, a keleti mezőben pedig egyetlen csúcsíves résablak nyílt. Ez utóbbit ívsoros keret vette körül. A két előbbi ablak között háromszög oromzatos, félkörösen záródó, lépcsőzetes bélletű kapu vezetett a hajóba. Kőkeretén kívül pálcadísz, belül palmettaminta volt látható. A jákiakhoz hasonló ívmezejében az Isten Bárányát (Agnus Dei) két sárkány vette közre. A nyugati homlokzaton ötszintes keskeny torony emelkedett, melyet ívsoros párkány koronázott. Legfelső emeletén középoszlopos román ikerablakok tekintettek a négy égtáj felé. Egy szinttel lejjebb körablak nyílt a déli irányba. A toronyba a sík famennyezetes hajóból nyíló ajtón át lehetett bejutni. A harangszintig vezető falépcső szolgált feljáróként az egyetlen középpillérre támaszkodó boltozott karzatra is. Ennek használata alighanem a mindenkori őrnagyot illette meg. A félköríves, félkupolával boltozott szentélyt háromlépcsős csúcsíves, párkánnyal tagolt diadalív kapcsolta a hajóhoz. Ennek északi falán négy, déli falán két félkörzáródású ülőfülke mélyedt a falba, amelyet kívül-belül a 14. század folyamán festett freskók borítottak. Ekkoriban a templomban új téglapadlót készítettek, amelynek darabjai között többet napkorong díszített.

Az Őrséget Zsigmond király 1391-ben Sárói László temesi ispánnak adományozta, így az a németújvári uradalom részévé vált, lakói pedig jobbágysorba süllyedtek. A németújvári vár tartozékaként 1453-ban a terület az Újlaki családé lett. Talán az új birtokos elképzelésével függött össze a templom megnagyobbítása, amellyel keleti irányban annak alapterületét mintegy megduplázták. Az elbontott régi szentély helyére, a megmaradt diadalív mögé egy késő gótikus stílusú, kétoldalt támpillérekkel megerősített új szentélyt építettek. Ez szintén a nyújtott félkörzáródású épületrészt donga- illetve félkupola-boltozattal fedtek be. Az új szentély középén, amelyet három ablak világított meg, állt az oltár. Két oldalán a falakban egy-egy kis fülke nyílt, délre az oltárfelszerelés, északra az oltáriszentség számára. Ez utóbbi négyszögletes, kőkeretes fülke érdekessége, hogy belőle egy második kisebb fülke nyílt, amelyet egy régi (14. századi) rozetta díszes téglával zártak el. Az új szentély felépítését követően, annak északi oldalára egy sekrestyét is építettek, amelybe az északi falon nyíló ajtón keresztül lehetett bejutni. A sekrestye nyugati oldalán, a hajó mellé még egy sírkápolnát is emeltek. Azt csak találgathatjuk, hogy ennek falazott sírjában ki nyugodott.

A templomot a 16. század közepétől a reformátusok vették birtokba, akik annak falaira bibliai idézeteket festettek. A török veszély fokozódása miatt 1549-től a temetkezésre szolgáló templomkert területét mély árokkal, kettős sánccal és kerítőfallal vették körül, erődtemplommá alakítva az épületet. Az ellenséggel vívott harcokban 1556-ban és 1664-ben az le is égett. A romossá vált épületet a 17. század végén renoválták. 1732-ben visszakapták a katolikusok, ám az 1800-as évek elejére újra romossá lett. Komolyabb helyreállítására csak 1929-ben került sor.

1979-től műemléki és régészeti kutatások folytak benne, majd ennek végeztével 1982-re helyreállították. 2000-2001-ben újra restaurálták.

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika