Tótlak, Szent Miklós-plébániatemplom

          Ma: Selo (Nagytótlak), Szent Miklós-kápolna

 

 

 

A Rákosról Mártonhelyre vezető út mentén, a Csekefai-patak völgyében feküdt az oklevelekben 1365-ben Lakszentmiklós néven feltűnő község. Plébániatemplomát myrai Szent Miklós püspök (+350 körül) tiszteletére szentelték. Építtetőjéről sajnos nem maradt fenn adat. Harangját mellette álló fa haranglábra függesztették.

A rotunda kváderkövekből rakott alapon téglából épült, valamikor a 13. század közepe táján. Kelet felé néző szentélye patkóíves volt. A külső falakat falsávok osztották keskeny mezőkre. Ezeket alul tagolt lábazat, felül farkasfog díszű párkány keretezte. Tetőzetét fazsindellyel fedték. Félköríves déli kapujának keretén hengertag futott köbe, ívmezeje pedig sima. A kapun át a kerek alaprajzú és kupola boltozattal lefedett hajóba lehetett belépni. Ezt délről három félköríves résablak világította meg. Padlója csupán agyagból készült. Falába körben összesen tíz darab sekély ülőfülke mélyedt, amelyek fent ugyancsak körívben végződtek. A félkupolával boltozott meszes padozatú szentélyt lépcsős kiképzésű íves diadalív választotta el a hajótól. A falazott oltár mögötti keleti falon egyetlen ablak nyílt, amely a többihez volt hasonló.

A belső falakat eredetileg csak vékony vakolatréteggel borították és kimeszelték. Kifestésükre csak később, két szakaszban került sor, gótikus stílusban. A 14. század közepén az északi falszakaszra a Háromkirályok jövetele és hódolata jelenetet festette meg Aquila János egyik névtelen tanítványa, akit jobb híján később Nagytótlaki Mesternek neveztek el. A fülkékben lévő különböző szentek alakját (Szent Ilona, Szent István, Szent Bertalan) szintén ő alkotta.

A 1400 körül a templombelsőt újra kifestették. A hajó kupolaboltozatának tetejére mandula alakú dicsfényben (mandorla) a Megváltó és a Szentháromság képe került. Ezt vette körül a négy evangélista szimbóluma. Ezek alatt körben Krisztus szenvedéstörténetének jelenetei sorakoztak (Bevonulás Jeruzsálembe, Utolsó vacsora, Olajfák hegye, Júdás árulása, Krisztus elfogatása, Krisztus Pilátus előtt, Ostorozás, Töviskoronázás és a Keresztvitel). A Passió-ciklus még ezek alatt is folytatódott (Kálvária, Levétel a keresztről és a Feltámadás).

A szentélyben a 15. század végén egy Szűz Máriának szentelt új oltárt emeltek. Valószínűleg ekkor faragták az oltár új kőlapját is, amelybe az ereklye számára külön mélyedést véstek. Az oltár felépítménye egy festett gótikus szárnyasoltár volt, amely kinyitott állapotban Mária életének négy jelenetét ábrázolta (Angyali Üdvözlet, Jézus születése, Királyok imádása, Mária halála). A szárnyakat becsukva a magyar szent királyok (Szent László, Szent István, Szent Imre) és a templom védőszentje (Szent Miklós püspök) vált láthatóvá. Arról, hogy az oltárszekrényben mi állt, hallgatnak a források. Az oltárszárnyak táblakép festőjének neve ugyancsak ismeretlen. Személyét szintén a Nagytótlaki Mester névvel szokás jelölni, aki a képeket 1490 táján, valahol Felső-Ausztriában festette.

A templomot 1845-1846-ban teljesen átépítették. Kapuját befalazták, szentélyét az ott lévő régi szárnyasoltárral együtt lebontották. Helyére harangtornyot építettek, amelynek alsó szintje az új bejárat előcsarnokául, emelete pedig karzatul szolgált.

Miután 1956-ban feltárták a régi szentély alapfalait, 1978 és 1979 között helyreállították és restaurálták az épületet. A munka eredményeként visszanyerte középkori formáját.

 

 

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika