Jákfalva, Szent Mihály-plébániatemplom

          Ma: Jákfa, Szent Mihály-templom, lelkészség (plébánia: Rábapaty)

 

 

 

A Szent Mihály arkangyalról elnevezett plébániatemplom a Rába északnyugati partján, a Sárvárról Lakra (Répcelak) vezető régi út keleti oldalán, a körülkerített temetőben állt. A Ják nemzetség Rába bal parti ága ősi birtokának plébániatemploma volt. Így természetes, hogy a birtok központjában, Jákfalván (Belják) építették fel. Alapítója a nemzetség azon generációjába tartozott, amelybe a II. András szentföldi keresztes hadjáratában résztvevő Ják és Tapasz is tartozott. 1249-ben, mikor magisztrátusi jogát a jáki monostor kapta meg, Terestyén volt a kegyura. Ez alkalommal, és még később is, monostorként említették. Eszerint lehetséges, hogy eredetileg az 1270-ben már kilenc családra tagolódó nemzetség monostoraként alapították, és csak később lett plébániatemplom belőle.

A tervezett magas belső terű és igényes kivitelű, keletelt román stílusú templomot nyugat felől kezdték el építeni. Elsőként kváderkövekből a harangtorony alsó szintjét falazták fel. A felsőbb szintek már téglából készültek. Ezek egyikén patkóív záródású ikerablak nyílt. A torony első emeletén kis boltozott vakolt falú szoba helyezkedett el. Ennek köríves résablaka nyugat felé, kis körablaka pedig dél felé tekintett. Kelet felé nyíló alacsony ajtaja a karzatra vezetett. Ez a toronyszoba és az ekkor már (talán) elkészült karzat volt a kegyúri család magánkápolnája. Az előcsarnokul szolgáló csúcsíves boltozatú toronyaljba egy enyhén patkóívű nyíláson át lehetett belépni. Emellett, a homlokzat két oldalán egy-egy faloszlop magasodott. Innen nyílt az épülőfélben lévő templomba vezető nyugati kapu. Ám ekkor, (feltételezhetően) az alapító halála miatt időlegesen leálltak a munkák. Az elhunytat minden bizonnyal már felszentelt magánkápolnája árnyékában, azaz a karzat alatt temették el.

Az építkezést folytató következő kegyúrnak, Terestyénnek (Tristan) már nem állt rendelkezésére annyi jövedelem, hogy az előre eltervezett minőségben és művészi kivitelben fejeztesse be a munkát. Így aztán, nyilvánvalóan anyagi okokból egyszerűsítésekre kényszerült. A hajó és a félköríves záródású szentély esetében már csak a lábazathoz használtak messziről ideszállított követ, a falakat azonban már a közelben égetett téglából emelték. Az épületet aztán fazsindellyel fedtek be. A kőfaragványokat is közepes tehetségű mester készítette, aki feltehetőleg előtte Jákon dolgozott. A munka most már az ő irányítása alatt, helyi mesteremberek részvételével folytatódott. Jól szemléltette mindezt a hajó két hosszanti homlokzatán és a szentélyfalon végigfutó párkány. Ennek patkóívsorban sorakozó elemei változatos díszítésűek voltak: ember, állat, palmetta, liliom, rozetta, kereszt, csiga, csepp és egyéb más alak. Mindezeket festéssel tették színessé. A déli homlokzaton nyíló, templomba vezető bélletes nyugati kőkaput is az 1240-es években készítették el. Ezt két oldalon három-három bimbós fejezetű oszlop díszítette. Az oszlopfők közül hármon azonban emberi alakot vagy arcot is kifaragtak. Különösen érdekes az a darab, amely Jézust ábrázolta, kiterjesztett karokkal és félrebillent fejjel, ám kereszt nélkül. Lehetséges, hogy ez az alak éppen a Szentföldre vezetett keresztes hadjáratra emlékeztetett mindenkit, amelynek az alapító kegyúr is részese volt. A kapu fölött, a külső homlokzaton, a négy gyámkövön nyugvó gerenda egy faszerkezetes tetőt tartott, amely védelmül szolgált arra az esetre, ha a plébánia hívei az épületen kívül gyülekeztek. A kapun átlépve lehetett a templom már elkészült sík deszkamennyezettel lefedett hajójába jutni. Ennek belső terét a déli oldalról három félköríves résablak világította meg. A hajó északi falánál kőszószék állt és mellette nyílt az északi oldalon álló sekrestye ajtaja. A félkupola boltozatos, (talán) két ablakos szentélyben található falazott oltárának kőlapja (mensa) volt. 1405-ben Péter volt a plébánosa.

1529-ben a templomot a törökök megrongálták és ettől fogva pusztán és elhagyatva állott. A torony felső szintjei le is omlottak. Már 1616-ban felmerült, hogy helyre kellene állítani, de erre csak 1633 után került sor, a Ják nemzetség két leszármazottja jóvoltából. Ekkor a düledező templomot kijavították. A falak koronáit a régi párkány meglévő elemeit felhasználva felfalazták. Az épület új famennyezetet és tetőt kapott. Kívül újravakolták és az új párkányt vörös sávval keretezték. Belső terét szintén kifestették. A tornyot is rendbe hozták, elbontott ikerablakának keretét annak földszintjén befalazták. A templom még 1725-ben is az evangélikusokat szolgálta, csak ezt követően lett újra a katolikusoké. 1754-től átalakítások kezdődtek. A régi sekrestye helyére újat emeltek, a hajót beboltozták és tetővel látták el. Ekkor új, nagyobb ablakokat nyitottak és megszüntették a déli bejáratot. A toronyaljba a régi helyére egy új kőkeretes barokk ajtót tettek. A régi déli kapu oszlopainak fejezeteit a torony sarkaiba, illetve a nyugati hajófalba, a karzat alá illesztették. Ebben az időben készült el az új berendezés is: barokk és rokokó oltárai, padjai. 1906-ban a templomot a régi szentély lebontása után kelet felé tetemesen meghosszabbították, régi karzata helyett is újat csináltattak. Új szentélye mellé egy második sekrestyét is építettek. Ezután még többször renoválták.

1987-ben egy újabb helyreállítás kapcsán műemléki megfigyelésekre is mód nyílt.

 

 

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika