Kopács, Szent Mihály-plébániatemplom

          Ma: Csempeszkopács, Szent Mihály-filiális templom (lelkészség: Nemeskolta)

 

 

A Szombathelyt Rummal összekötő régi országút közelében állt Kopács falu Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelt középkori plébániatemploma. Helyét a település belterületén jelölték ki és számára egy, árokkal, valamint sövénykerítéssel körbevett mesterséges dombot emeltek. Felépülte után aztán már ide temetkeztek. Kegyurai valószínűleg a IV. (Kun) László király korában első ízben feltűnő falu köznemesei voltak, többek között az oklevelekben szereplő kopácsi Pósa és az ő leszármazottainak családja.

A román stílusú, keletre tájolt téglaépület 1250 körül, eredetileg torony nélkül épült. Maga a templom egyhajós, a hajónál keskenyebb félköríves szentéllyel készült. Egykor az egész épületet fazsindely fedte. Falai kívül eredetileg vakolatlanok voltak, a falak tetejét különféle kiképzésű fogazott párkány koronázta, alul pedig lábazat szegélyezte. Mind a hajón, mind a szentélyen két-két keskeny félköríves lezárású résablak nyílt. Az épület dísze a déli falon nyíló fűrészfog keretezésű bélletes kapu volt, ívmezejében a keresztet hordozó Isten Bárányával (Agnus Dei). A kapu egyik oszlopfejezetét inda, míg a másikat sárkány díszítette. Mesterük bizonyára a jáki apátságot kivitelező kőfaragó műhely egyik tagja volt. A templom döngölt földpadlós, sík famennyezetes hajója vakolatlan volt. Falait belül ülőhelyként szolgáló fülkék tagolták. Egy volt a déli, kettő az északi és három pedig a nyugati falon. Félköríves záródású és lépcsőkkel tagolt diadalívét kváderfestéssel hangsúlyozták. Félkupola boltozattal fedett szentélye tört téglákkal volt burkolva. Íves falát falképek díszítették. A párkány alatt egymás mellett tíz apostol sorakozott. A további kettő a diadalív szembenéző pillérein kapott helyet. Az északi pillérbe mélyedt a szentségház (pasztofórium) kisméretű fülkéje is. A szentély közepén, egy római sírkő töredékére alapozva állt az oltár. Mellette, a déli falban lévő fülkében tartották az oltárfelszerelést.

A harangok számára szolgáló ötszintes, eredetileg szintén zsindelyfedésű tornyot csak másodlagosan építették a templomhoz, még a 13. század közepét követően. Belső terét, melynek alsó három szintjét dongaboltozat fedte, a déli falon nyíló íves ajtón keresztül lehetett megközelíteni. A harmadik és negyedik szintről két ajtó vezetett a padlástérbe. A torony felső két emeletén öt iker- és két további egyszerű ablak nyílt. Az előbbiek ablakosztó oszlopainak többnyire román kockafejezete van, míg lábazatuk másodlagosan felhasznált, négy levelet formáló, áttört fejezetekből áll. Mindezek a kövek máshonnan, egy másik épületből kerültek ide, vagy legalább is eredetileg máshová szánták őket. Ezeket a templomkapu faragványaitól stílusban eltérő darabokat kétségtelenül másodlagosan használták fel a kopácsi toronyépítésnél. Ráadásul az oszlopok „lábazatait” nem sokkal elkészültük után az ablakok magasításával be is falazták.

A templom a 16. század végétől egészen 1664-ig az evangélikusokat szolgálta, akik a belső teret többször (például reneszánsz virágcsokrokkal) kifestették és 1658-ban a hajóba boltozott karzatot építettek. A katolikusok általi visszavétele után újabb figurális festés készült. A templom régi oltára és egyéb barokk stílusú berendezési tárgyai a 18. századból valók.

A 13. századi építészeti állapotát megőrző templomban a feltáró és restauráló munkák 1959 és 1972 közt folytak.

 

 

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika