– Vas vármegye középkori története –

 

Bucsu, Szent Mihály-plébániatemplom, lexikon

…1200 – 1250…

 

Vasvár-Szombathely – 2008-03-18

 

 

 

Bucsu, Szent Mihály-plébániatemplom

          Ma: Bucsu, Szent Mihály-plébániatemplom

 

 

A Szent Mihály arkangyalnak szentelt plébániatemplom a település térré szélesedő főutcájának közepén, az Arany-patak partján állt, temetővel körülvéve. Maga az utca annak idején a Szombathelyről Rohoncra vezető országút egy szakasza volt. A templom eredeti építtetője talán a falu kisnemes birtokosai voltak.

A román stílusú épületet tört kőből, bontott római építőanyag felhasználásával építették, valamikor a 13. század első felében. A keletelt templom egyhajós, nyújtott félköríves szentélyű, egyszerű homlokzatú épület volt, fazsindellyel fedve. Bejárata nyugati homlokzatán nyílt. Felette a homlokzatba simuló ötszintes torony magasodott, amely a hajóban két belső pillérre támaszkodott. Legfelső, azaz a harangnál lévő négy ablaka alatt, testének nyugati oldalán egy gótikus résablak, az alatt pedig egy hasonló stílusú körablak nyílt. A torony első szintjén volt a kegyúri karzat, amely alul három ívnyílású és dongaboltozatos volt. Erre a karzatra különleges módon, az északi falban vezető keskeny lépcsőn át lehetett feljutni. Ennek a feljárónak kőkeretes ablaka a nyugati falon nyílt. A sík famennyezetes hajóba – amelynek világítását a déli falon lévő két ablak adta – a karzat alatt lehetett bejutni. A templom félkupola boltozatú szentélyén két félköríves záródású résablak nyílt. Északi falába kőkeretes szentségház mélyült. A templom északi oldalán sekrestye állt, amelynek a hajóba nyíló ajtajából indult a kegyúri karzat lépcsője is.

A templomot a 17. század folyamán az evangélikusok használták, 1673-től pedig újra a katolikusok vették birtokba, akik a későbbiekben új sekrestyét és előcsarnokot építettek, továbbá a hajót is beboltozták. Berendezésének (fő- és mellékoltárának, szószékének) stílusa 18. századi barokk volt, copf stíluselemekkel vegyítve.

1957-ben és 1980-ban külsejét kutatás nélkül tatarozták, 1968-ban belül festették ki.

 

 

Összeállította: Kiss Gábor – Zsámbéky Monika