A történelmi Vas vármegye bölcsőjének tekinthető Vasi-Hegyhát, mely a környezeti, néprajzi, építészeti és kulturális értékek sora mellett rendelkezik egy megkülönböztető "vagyontárggyal", a megye és az ország történelmében is jelentős szerepet játszott "emlék-halmazzal" is, mely történelmi sajátosság jó lehetőséget kínál egy múltból táplálkozó tematikus út kialakításához. A térség különleges értékeire (Vasvár korábbi jelentős súlyából származó "szimbolikus tőke", az itt húzódó történelmi utak szellemisége mai maradványai, a vallástörténeti emlékek komoly tárháza, stb.) illetve ezek együttes jelenlétére nagyszabású idegenforgalmi fejlesztési projekt(ek) építendők. A fejlesztés további hangsúlyos elemeként tekinthetjük az annak során szükségszerűen kialakítandó határon átnyúló együttműködést, valamint azt a tényt, hogy a (közös) akciók egy olyan területre irányulnának, mely jelenleg kifejezetten (területfejlesztési és közlekedési) "árnyékhelyzetben" levőnek tekinthető.
A tematikus út alapja (egyedi jellemző körülménye) - a hozzá szervesen kapcsolódó Vasvári Sánc mellett - az a konkrét út, mely a múltban ténylegesen a Katonák Útja (helyenként és időnként az "Olasz út") nevet viselte, s mely nagyobb részben ma is járható, illetve teljes nyomvonala rekonstruálható (ennek "út"-mivoltából fakadóan a program egészét illetően elsődleges követelmény a végigjárhatóvá tétel). Az út földrajzi értelemben Hosszúperesztegtől indulva felfűzi, fizikailag is összeköti Vas megye déli részének hasonló történeti-természeti-kulturális hátterű térségeit, településeit és az érintett határon túli területeket, így jó alapot nyújt azok összehangolt fejlesztési törekvéseihez. Az út nyomvonalának turisztikai fejlesztéséhez számos - ma csak töredékesen kihasznált - vonzerő áll rendelkezésre, melyek tematikus csokorba fűzése (termékké formálása) a feladat lényege. Az érintett vonzerők közt meglehetősen nagy számú a középkorhoz, középkori eseményekhez kapcsolódó elem (melyek összességében kiformálhatják a termék magját), míg az egyéb elemek bősége hátteret teremthet a látogatók minél teljesebb körű kiszolgálásához, ezáltal elégedettségéhez.
A történelmi úthoz kapcsolódóan kínálkozó turisztikai programcsomag a végigjárhatóság mellett sem feltétlenül jelent folyamatos látványosságot nyújtó élményparkot, sokkal inkább egyedileg is értékes és éredekes konkrét látnivalókat, esetleg "élményút" szakaszokat, történelmi tanösvényeket egyes megkülönböztetett helyein (pl. Vaskapu, az utak találkozását is jelző esetlegesen rekonstruálandó rimányi csárda, egy rekonstruálandó őrségi objektum, pl. földvár, vagy egy Őriszentpéter területén kialakítandó tanösvény). Az út megerősített állomásai, csomópontja mellett több helyen előfordulhatnak - történészi szakértelemmel kialakított - tereptárgyak, információs táblák, demonstrációs eszközök.
A kulturális út főbb állomásai és a kapcsolódó középkori ill. történelmi emlékek a következők:
Hosszúpereszteg - az út kiindulópontját, első "mérföldkő"; Barokk templom középkori szentéllyel
Mikosszéplak - Mikosdi-kastély
Csehimindszent - Középkori templom; Potypuszta - Mesterházi kastély
Alsóújlak - középkori templom, Árpád kori temetői kápolna
Vasvár - Domonkos templom és kolostor, temetői templom, Szent Mihály templom; Békeház, Sánc
Győrvár - Győrvári csata
Döröske - Árpád kori templom
Nádasd - Árpád kori körtemplom maradványai
Szőce - Középkori templom
Őrimagyarósd - Palánkvár
Hegyhátszentjakab - Középkori templom
Őriszentpéter - Középkori templom
Kercaszomor - Pusztatemplom
Velemér - Középkori templom freskókkal
Domonkosfa (SL) - Árpádkori templom
Nagytótlak (SL) - Árpádkori körtemplom freskókkal
Mártonhely (SL) - Középkori templom freskókkal
Muraszombat (SL) - Szecessziós templom középkori szentéllyel; Szent Mihály templom
A falu a 8-as főőt mentén, a Mikosszéplak-Szajki tavak irányába vezető leágazásnál található. A település és temploma inkább a turisztikai utak miatt lehet fontos, hisz ide vezet ki a Katonák útja és a Szajki tavak irányából a Hegyháti kistérség egyik kapuja is lehet.
A falu már a 13. századól szerepel forrásokban, viszonylag korán a somlói vár uradalmához csatolták, s ettől kezdve olyan jelentős családok lettek a birtokosai, mint a Garaiak. Feltehetően ők építtették a nagyméretű gótikus templomot, amely többszörös átépítés után ma is áll. Magát a templomot 1464-ben említik először, védőszentje már ekkor is Szent István király. A 16. században evangélikusok használták. A 17. század végén még áll a gótikus szentély, keresztboltozatával és faragott pasztofóriumával együtt. A 18-19. században többször átépítették, de fő falai megmaradtak, ekkor épült déli sekrestyéje, a ma is álló északi bizonyára szintén középkori eredetű.
A templom a falu közepén áll, középkori eredetéről csaupán alul nyitott, vaskos tornya és sokszög záródású szentélye és támpillérei árulkodnak. Műemléki kutatása nem volt, bár egy ilyen kutatás számos értékes részletet hozhatna felszínre.
A templomot inkább mint potenciális turisztikai célpontot érdemes felvenni a Katonák útjához kapcsolódó középkori emlékek közé, annál is inkább, mivel Hosszúperesteg lehet az egyik olyan "átszálló pont", ahol a turisták a fő közlekedési útvonalakról (esetünkeb a 8-as út) áttérnek a tematikus turisztikai útra (esetleg egyúttal közlekedési eszközt is váltanak, és átszállnak kerékpárra vagy lóra, vagy akár gyalog is folytathatják útjukat).
Az egykori Mindenszent község első említése egy 1314-ből származó oklevélben történt, éppen a Mindenszentek tiszteletére emelt templomára utalva. Erről a templomról és a plébániáról az 1359. és 1372. évekből is találhatók feljegyzések okiratokban. A 13. századi eredetű templom a török időkben elpusztult, az 1600-as évek végén építették újjá. 1793-ban a vasvári káptalan ajándékaként oltárképét Dorfmeister István festette.
A községben született Mindszenty (Pehm) József (1892-1975) bíboros, esztergomi érsek, Magyarország utolsó hercegprímása, aki nevét szülőfalujáról vette fel. Emlékét nagy tisztelet övezi a településen: a templom melletti téren találjuk 1992-ben készült mellszobrát, a főutcán álló szülőházában emlékszobát rendeztek be, annak falán emléktábla látható, míg a templomban a keresztkút körül emlékhely került kialakításra, ahol márványtábla jelzi, hogy 1892. március 29-én itt keresztelték meg a későbbi bíborost, s a szentély jobb oldalán a falról - kanadai magyarok jóvoltából - ugyancsak ő tekint le.
A község határában lévő Poty-pusztán található a Mesterházy család eredetileg barokk, de 1878-ban eklektikus stílusban átalakított kastélya.
A mai falutól délnyugatra, a kb. 1500 méterre húzódó Szelenkás nevű domb tetején, az egykori itt fekvő Újlak község régi temetője közepén áll a Szent Péter és Pál tiszteletére szentelt templom. Első okleveles említése 1342-ből ismert, építési időpontját illetően annyi tehát bizonyos, hogy az az ezt megelőző időszakra tehető. A régészeti kutatás tisztázta ugyan az épület különböző építési szakaszait, de a templom építésének időpontjához sem a régészeti módszer alkalmazása, sem pedig a hagyományos művészettörténeti stíluskritikai elemzés nem ad - eredeti műrészletetek hiányában - biztos információkat. Az egyetlen elem, amely a templom középkori eredetére utal az alaprajzi elrendezés - hiszen ajtó- és ablaknyílásai kétségtelen, hogy a 18-19. század építkezései nyomán nyerték el jelenlegi formájukat.
A templomot 1929-ben újították fel, majd 1964-65-ben végeztek tatarozási munkálatokat, végezetül a tetőzetet, valamint az ablakokat 1976-ban javították ki.
A mai település központjában áll a gótikus eredetű Szent István templom.
A domonkosokat a hagyomány szerint IV. Béla király telepítette le Vasváron, az alapítás évét a rendi hagyomány 1241-re ill. 1244-re tette, a kolostorra vonatkozó első hiteles dokumentum azonban csak 1254-ből származik. A templom és a kolostor zárt négyszöge több periódusban épült ki; a korábbi kutatás középkori alapokon épült, egyszerű barokk épületnek tartotta, melynek ismertek voltak középkori részletei is. Az 1985-86-ban végzett műemléki kutatások során derült ki, hogy a templom és kolostorszárnyak egy része párkány ill. emelet magasságig megőrizte a középkori falazatot, a hozzá tartozó nyílásrendszerrel együtt. A kutatás eredményeként lényegében Magyarország legrégebbi, ma is álló koldulórendi (ferences, domonkos, ágostonos) kolostora került napvilágra. A templom 1986. évi, és a kolostor közelmúlt beli helyreállítása ezt igyekezett hangsúlyozni, a templom külsejében teljes egészébe a 13. századi állapotot igyekeztek rekonstruálni, a kolostor nyugati és déli szárnyán pedig a barokk ablaksor között bemutatták a középkori nyílásokat. Az épületegyüttes egyedi értékét ez a külső kép adja, amelyet ma Magyarországon ill. Közép-Európában egyedül Vasváron látni!
A külsővel ellentétben az épületegyüttes belseje 18-19. századi formákat mutat. Az eredetileg sík mennyezetű templomot a 18. század közepén beboltozták, ugyanekkor orgonakarzat is épült. A falakat már a barokk korban kifestették, a jelenlegi díszítőfestés azonban 1942-ben készült. A templom berendezése részben barokk, részben 19. századi, jórészt domonkos jellegű. A legrégebbi darabok feltehetően a főoltár szobrai, amelyek a 18. század elején készültek, de figyelmel érdemel a szőszék és a barokk orgonaszekrény is. Mind művészi mind egyházi szempontból kiemelkedő értékű a Mária-oltár, melyen a rokokó kegyszobor, a vasvári búcsújárás központi kultusztárgya áll.
A kolostorépületben ma plébánia, zarándokszállás, üzletek, közintézmények és múzeum működik. A múzeum egyik részében kapott elhelyezést a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, amely a rend hazai múltjával kapcsolatos emlékeket gyűjti és mutatja be, felidézve az egykori kolostori hangulatot. A múzeum másik részét a Vas vármegye középkori történetét bemutató kiállítás tölti ki, ehhez kapcsolódik az a kiépítés alatt álló kutatószoba és látogatófogadó tér, amely a tervek szerint a Katonák útja kulturális-turisztikai útvonal központja lesz.
Vasváron, a város felett, a temető közepén helyezkedik el a város egykori plébániatemploma. A Szűz Mária tiszteletére szentelt templomot a 13-14. század fordulójától szerepel az oklevelekben, de története jóval korábbra nyúlik vissza. A közelmúlt kutatásai derítették ki, hogy a temető helyén terült el Vasvár kora Árpád-kori vára, Vas vármegye ispáni központja. A váron belül állt a mai templom előzménye, az esperesi templom, a megye egyházi központja, amely valamikor a 12. század folyamán - a káptalani templom felépítése után - vált plébániává, és ezt a funkcióját egészen a török időkig megőrizte. A török háborúk után a domonkos templom vette át hivatalosan a plébániai funkciókat, de a város a régi plébániatemplomot is újjáépíttette a 18. század második felében. Feltehetően ehhez az újjáépítéshez kapcsolódnak az újkori vasvári búcsújárás kezdetei. Vasvár egyik búcsúja, Nagyboldogasszony ünnepe lényegében ennek a templomnak a búcsúnapja (a másik búcsú, Mária nevenapja a Szentkúthoz kapcsolódik). Ezen a napon körmenet vonul a plébániatemplomtól a temetői templomhoz, és ott tartják az ünnepi szentmisét - ezzel őrizve a plébánia hagyományát. Egyébként csak a város fogadalmi ünnepein - Szent Vendel és Szent Flórián napján - és Mindenszentek estéjén tartanak szentmisét a templomban.
Az épület ma barokkos formákat mutat, de fő tömege - a hajó és az egyenes záródású szentély - középkori elemeket őrizhet (erre utal többek között az egykori kapu nyoma a templom déli falán). Műemléki kutatása nem volt. Tornya a 19. század elején épült, berendezése a 19. század közepén. Ezek közül is kiemelkedik a vörös márvány főoltár, amelynek oltárképe és szobrai sajnos ma már hiányoznak (néhány éve kirabolták a templomot). A templom északi oldalán áll a Kálvária-kápolna, amely feltehetően ugyancsak egy középkori templom (a Szent Margit-egyház) maradványa.
A szép környezetben álló templomot nem csak az egyházi emlékek iránt érdeklődőknek érdemes felkeresni: a temetődombról szép kilátás nyílik a Rába-síkságra, egészen a Kőszegi hegységig.
A középkori Vasvárnak öt temploma volt, közülük a legnagyobb és leglátványosabb a vasvári káptalan székhelye, a Szent Mihály-templom lehetett, amely a város déli részén, a mai szőlőhegyben, a Kisköveshegyen vagy más néven a Szent Mihály-dombon állt. Sajnos ma az épületből semmi sem látható, a török időkben romba dőlt, majd maradványait a város újjáépítése során teljes egészében - a fundamentumig! - széthordták. Alaprajzának azonosítását az 1948-ban végzett ásatások tették lehetővé, ezek alapján egy a jáki templomhoz hasonló, három hajós, nyugati toronypárral ellátott, gazdagon díszített román kori épületet képzelhetünk el.
A templomra vonatkozó első hiteles adat 1217-ből származik, de története - a temetői templommal összefonódva - a korai Árpád-korra nyúlik vissza. A vasvári ispáni központ kiépülésekor a 11. század elején itt állhatott a váraljatelepülés plébániatemploma, amely a vasvári káptalan megalapításával - valamikor a 12. század folyamán - alakult át káptalani templommá, körötte jött létre a káptalani birtokok központja, Szentmihályfalva. A templomot a középkorban többször átépítették, de román jellegét mindvégig megőrizte, ezt bizonyítja az egyetlen hiteles ábrázolása, egy 18. század közepi rajz, amelyen még jól látható az északi és a nyugati homlokzat. A 18. században a templom körül remete lakott, az épület sekrestyéjéből pedig kápolnát alakítottak ki. Az idővel már Szombathelyre áttelepült káptalan többször tervbe vette az épület újjáépítését, de ez végül elmaradt. A 19. század végén a terület is magánkézbe került, s ezzel végleg megpecsételődött a templom sorsa: maradék romjait is kibányászták.
A templom helyén már az 1948. évi ásatás után tervbe vették egy emlékhely kialakítását, erre azonban csak a Magyar Millennium ünnepségei során került sor 2000-ben. Az egykori templom kapujába nagy méretű, tölgyfából ácsolt kettőskeresztet - az ún. Millenniumi Emlékkereszt - állíttatott a város, és a környező területet rendezte. Tervezik az emlékhely további bővítését, melynek fő elemeit a templom sövényből kirakott alaprajza és egy a középhajóban elhelyezett emlékkő képeznék.
Az emlékhelyről szép kilátás nyílik a városra és a környező szőlőhegyekre. Nyugatra helyezkedik el az Árok-hegy, amelyen a Vasvári sánc védvonala indul, a domb keleti oldalán pedig az a középkori eredetű út halad, amely a Vaskapuhoz vezet (ezek az elemek egy tervezett helyi turisztikai útvonal részét képezik).
Vasvár közvetlen közelében, a központtól 15 perces sétával, szép erdei sétányon érhető el a szentkúti búcsújáróhely. Egyesek középkori eredetű kultuszhelynek tartják, de valójában a 18. századtól követhető csak nyomon a története. A búcsújárásnak a középkorban valójában a városban, a domonkos templomban volt hagyománya, ahol egy Szent Vér-ereklyét tiszteltek. A középkori és újkori búcsús hagyományt kapcsolja össze az a monda, amely szerint a török elől menekülő szerzetesek itt, egy öreg fa odvában rejtették el kedves Mária-képüket, visszetérve azonban nemtalálták; kivágták hát a fát, melynek helyén forrás fakadt, s ennek vizében vélték meglátni Mária képét. Azóta is ezért jönnek a zarándokok, hogy a kútba nézve meglássák Máriát. (Ezt a mondát örökíti meg a városban látható Szent kút legendája c. dombormű.)
A 18. század második felétől remeték éltek itt az erdőben, egy forrás közelében, a barokk korban divatossá váló környékbeli "szentkutak"-hoz (Gencs, Vát, Pusztacsatár, Csörötnek stb.) hasonlóan. A Szentkút több csodás gyógyulás révén vált ismertté, s lett a 19. század második felére a Nyugat-Dunántúl egyik leglátogatottabb búcsújáróhelye. A legismertebb csoda egy megvakult huszárhoz kapcsolódik, aki itt nyerte vissza szemevilágát, majd letelepedett a Szentkútnál és ő - a helyiek csak Szent Ferncként emlegették - lett a hely gondnoka, a búcsújáróhely kiépítése lényegébe az ő személyéhez köthető. A korábbi fa kápolna helyén 1900-ben épült a ma is álló kápolna, az 1930-as években lourdes-i barlang készült, a kutat és a forrást peig folyamatosan gondozták, napjainkban ezt az erdészet végzi. A búcsújárók vasvár mindkét búcsúnapján - augusztus 15., szeptember 12. - felkeresik a Szentkutat, melyek közül az utóbbi, Mária nevenapja ünnepe, a hely búcsúnapja. A búcsú előestéjén gyertyás körmenet vonul ki a plébániatempomból a Szentkúthoz, ahol ünnepi szentbeszéd hangzik el.
A búcsújáróhely környéke ősbükkös-tölgyes erdő, amelyet jóléti erdőként kezel az erdészet, ennek köszönhetően jól kiépített sétaút és tanösvény halad végig az erdőn egészen a Szentkúthoz, ahonnan a szabadtéri színpadot és a kilátót érintve lehet visszajutni a városba.
Döröske a 8-as főút felől Molnaszecsődről a Katafa irányába vezető úton küzelíthető meg. Gyalogos túristáknak azonban ajánlott Vasvár irányából a Kismákfa-Nagymákfa-Döröske útvonal, amely szép természeti környezetben (ártéri ill. erdei őt) vezet az egyre ismertebb üdülőhelyre.
Döröske neve már 1244-ben feltűnik a forrásokban, és magát a Szent Jakab-templomot is említi már egy 1276-ban kelt olevél. A falu birtokosa a környékbeli Nédasdi, Sári és Káldi családokkal rokon Döröskei család, amely itt építette ki központját, feltehetően ők építették a 13. század közepén a templomot és annak közelében egy megerődített lakótornyot is. A Döröskeiek egészen a középkor végéig a falu birtokosai maradtak, a család kihalása után Nádasdy majd a Festetics család birtokába került. A templom a török korban pusztulásnak indult, de a 18. században helyreállították. Nagyobb építkezés azonban nem történt, csopán a 19. század végén egy újabb helyreállítás során vágtak rá új ablakokat és nyitottak új fúbejáratot a nyugati homlokzaton; Ennek köszönhetően viszonylag érintetlenül megőrizte középkori formáját, és az 1992-es kutatás és tatarozás után az addig jellegtelen épületből egy igaz Árpád-kori kistemplom lett.
A templom a falu mellett, temetővel körülvéve, a Rába és a Herpenyő ártere fölé kiugró domgerincen szép természeti környezetben helyezkedik el. Maga a templom kisméretű téglaépület, egyhajós, félköríves szentéllyel. A szentély eredeti, románkori félkupolás boltozattal fedett, a hajó bizonyára sík fedésű volt, ma 19. századi porosz süveg boltozata van.
Korábban kívülről elsősorban az épület tömege mutatta a középkori eredetet, az 1992-es kutatás során azonban számos részlet került elő. A déli homlokzaton előkerült a befalazott egykori bélletes kapu ill. annak lefaragott előépítményének nyoma, az ajtó felett egy ugyancsak elfalazott félköríves záródású lőrésablak (további két ilyen ablak lehetett a 19. században nyitott nagyméretű ablakok helyén is). A szentélyen két eredeti ablak maradt meg, lefaragva előkerült a szentély falát tagoló féloszlopok maradványa, és az épületen egykor körbefutó félköríves ill. fogazott díszítésű párkány.
A épület egyszerű formái ellenér is nagyon rendkívül értékes, jól illeszkedik a nyugat-dunántúli Árpád-kori falusi templomok sorába. A ma még kevésbé ismert műemlék jól kapcsolható a Vasvár környéki hasonló emlékekhez (Csempeszkopács, Alsóújlak, Magyarszecsőd, Egyházashollós), sőt ezekből egy kisebb tematikus turisztikai út is kialakítható.
Noha Nádasd első okleveles említése 1233-ból való, ennél régebbre nyúlhat a - valaha a Borostyánkő út által is érintett - község története. A tekintélyes Árpád kori múlt bizonyságaként 2003-ben bukkantak rá a templomkertben, annak rendezése közben egy 11. században épült, s a 13. században nyugati irányban hosszhajóval bővített, lakótoronnyal erődített körtemplom (rotunda) alapjaira (középkori falmaradványokra). (A feltárás során előkerült római építőelem (terrazzo) azt bizonyítja, itt már a kétezer éve is lakott település volt).
A 11. századi erődített rotunda meglehetősen ritka építmény hazánkban, a Európában is csak Prágában és a Krakkó melletti Tynecben található hasonló. Egyedi jellegzetessége a keleti falszakaszba mélyített, ívelt fülkeoltár, a rotunda északi oldalán épült lakótoronyba nyíló kőküszöbös kapu, és a torony keletre nyíló külső kapuja. Látható a 13. századi átépítéskor készült oltár alapja, a 11. századi és a 13. századi téglapadozat maradványai. A torony aljában talált 11. századi sír és az oltár előtt földbe mélyített sír (13-16. századig), a Nádasdy nemzetség temetkezési helyei.
A körtemplom - melynek belsejében megmaradt az egykori padlózat - rekonstrukciója és bemutatása sajátos módon valósult meg: a körtemplom és a lakótorony fölé fából ácsolt védőépület ad képet az eredeti épület méreteiről, arányairól, szerkezetéről. Mivel a későbbi templomot nem a körtemplom helyére építették (lehetséges, hogy a két épület egy ideig egymás mellett állt) fennáll a lehetősége az egykori épülettömegek bemutatásának.
Szőce a Körmend-Zalaegerszeg út irányából, a Szőce-Rimány leágazónál közelíthető meg. A falu az Őrség határán, a Vadása-tó közelében, jó turisztikai adottságokkal helyezkedik el. A települést érinti a Katonák útja is, lényegében ide fut be az addig a lakott helyeket kerülő útvonal.
Maga Szőce már a 13. században szerepel az oklevelekben, de a templomnak eddig középkori említése nem ismert. A 17. században evangélikusok használták, de a század végén leégett. A 18. században már katolikusok építették újjá, ekkor kegyura a gróf Esterházy család. A szentély ekkor új boltozatot kapott, és ekkor épült északi oldalára sekrestye. A templom műemléki kutatás 2000-ben zárult le, majd a következő években elkészült a szakaszerű helyreállítás. A templom ma elsősorban alaprajzában és külső részleteiben mutat középkori formákat, belül teljes egészében barokkizált.
A szokatlan alaprajzú templom helyén eredetileg egy 13-14. fordulóján épült, a mainál keskenyebb hajóval és egyenes záródású szentéllyel rendelkező épület állt, melynek nyugati homlokzatán alul nyitott, karcsú torony állt. Ezt az épületet a 15. században - a korábbi falak és építészeti elemek felhasználásával jelentősen átalakították. A korábbi templomból csupán a torony maradt meg, a hajót kiszélesítették és egy sokszögzáródású szentélyt építettek hozzá, melynek eredetileg gótikus boltozata volt, a lefaragott válkövek nyomai ma is láthatók. Feltehetően a hajót is gótikus keresztboltozat fedte, erre azonban ma már csak az épület külső falán látható támpillérek utalnak. Az átépítésnél felhasználták a korábbi román ablakok keretei, két ilye nyílás került a nyugati homlokzatra, a torony két oldalára, egy pedig a déli homlokzatra. Az épület többi részére terrakotta mérművekkel tagolt gótikus ablakok épültek, ezek legépebb darabja a szentély keleti oldalán látható. Az épület érdekességei közé tartozik még a nyugati homlokzaton, a bejárat mellett látható egykori szégyenpad maradványa.
A templom nem tartozik az ismertebb őrségi műemlékek közé, de szokatlan formájával és építészeti megoldásaival alkalmas arra, hogy színesítse egy kicsit a szokásos őrségi programokat; a középkori vagy egyházi emlékek iránt érdeklődők számára pedig igazi csemege.
A település a keletkezéséről nincsenek pontos adatok, de bizonyos, hogy régi lakott hely. Első okleveles említése 1310-ből származik, nevét templomának védőszentjéről kapta. Árpád-kori eredetű műemléktemploma kis dombon épült, a XIII. századi román templomok stílusában, a település súlypontjában. Védőszentje Szent Jakab apostol. Berendezése XVIII. századi. Az 1698-as vizitáció szerint a templom belseje gerendamennyezetes, kórusa és szószéke fa, de oltára kő volt, tornyában egy harang volt. 1738-ban megváltotta és átépíttette az Esterházy-család, a XVIII. század közepére már a Sigray-család a templom kegyura. Legújabb restaurálása az 1980-as években fejeződött be.
Az épület a többszöri átépítés ellenére - az elnyert barokk stílusjegyek mellett - megőrizte román kori arányait, illetve déli kapuját és a lőrésablakokat. Egyhajós, szentélye félkör záródású, nyugati homlokzata előtt áll a torony, A 19. században sekrestyével bővítették. Gazdag rokokó oltárát Szent Jakab apostol és a Szentháromság faszobrai díszítik. Szépek a templom késő barokk, faragott ereklyetartói is.
A XIII. századi romantikus falusi templomok szép példája. Szabadon álló, egyhajós, a hajónál keskenyebb szentélye félköríves záródású. A torony a nyugati homlokzatból kilép, a szentély északi oldalán sekrestye áll. A hajó nyugati végében egy középoszlopos, két nyomott íves román karzat, oldalfalain két, illetve három ülőfülke látható. A nyugati oromfalat a torony tagolja, melynek harmadik szintjén körablak látható, a harangok szintjén középoszlopos ikerablakok félköríves záródással, fölötte vakívsoros párkány, a torony cseréppel fedett, gúlasisakos. A déli homlokzatán a kapu gazdag román, egylépcsős bélletű, pálcatagos, félkörív záródású, a homlokzaton különböző méretű és bélletű résablakok és lizénák láthatók. Szentélyrésze gótikus bővítés (XV. sz.). Belseje dísztelen (eltekintve a néhány ülőfülkétől és pár a Károlyi-Bibliából vett idézettől, melyeket a templomot átmenetileg birtokló reformátusok festettek föl a déli falra).
A templomot 1550 táján erődítménnyé alakították, bástyákkal, sánccal és árokkal vették körül, az erődítményt 1600 után tovább erősítették. A török háborúk idején a plébánia megszűnt, a templom a reformátusoké lett. 1730-ban rekatolizálták. Lényeges barokkori átépítés nem történt, az 1929. évi tatarozáskor építették melléje a külső toronyfeljáró lépcsőt. 1959-ben a templom tetőzetét javították, a 80-as években pedig teljesen felújították. A templombelsőt a fehér falra festett bibliaidézetek díszítik. A szentélyben függesztették fel Szent Péter képét. A festmény 1801-ben készült, Michl Márton munkája. Az oltár, a sediliák és a keresztelőkút alja tölgyfából készült, Gellért Károly alkotása. A keresztelőtálat és a kancsót Németh János keramikus készítette, a feszület Szabolcs Péter szobrászművész alkotása.
Kercaszomor két elődközsége közül Szomoróc első okleveles említése 1393-ból, míg Kercáé 1428-ból származik. A településtől délre található a Pusztatemető nevű hely, ahol Őrség legősibb szakrális helyének, a régi plébániatemplomnak sánccal körülvett helye látható. Az 1208-as említésű Szent Viszló (Szent Vencel) templom Vas megye a legrégebbi falusi kőtemploma volt és az Őrség három fő egyházas helyének egyike (Őriszentpéter és Hodos mellett). Ez Mohács után (1526) még jó ideig virágzó plébánia volt, hiszen a szentviszló templomhoz 4 jobbágytelek tartozott.1549-ben már csak két zsellér szolgálta a papot. A telkek 1575-ben is megvoltak, de 1588-ban már lakatlanul álltak.
A török hódoltság végén (1664-1690) a templomot kanizsai tatár csapatok felgyújtották. A romos épületet a kerczaiak és szomorócziak hozták rendbe (1698). Kisméretű keletelt téglatemplom volt, erős toronnyal és boltíves szentéllyel. Az ellenreformáció idejében a templom a katolikusoké lett, bár a lakosság továbbra is kitartott református hite mellett. II. József császár türelmi rendelete (1781) után a templom végromlásra jutott. Tégláit a reformátusok elhordták a falun belül épített új templomukhoz (1790),melynek faluvégi temetőjében még láthatunk néhány öreg fejfát, amit itt "sökfának" neveznek. A harangot a plébános tartotta magánál. A romoknál lévő régi temetőt egy ideig még használták, végül az is megszűnt 1844-ben.A XVIII. század végén lebontott épület nyomai ma is látszanak a Pusztatemető területén.
Az egyhajós, tornyos, sokszögű szentéllyel záródó apró XIII. századi templom a romantika (fölépítése) és a gótika (részletek) közti átmeneti kor alkotása. Téglából épült, szentélyének boltozata is megmaradt. Hajója ívsoros párkánnyal díszített. Az egész templombelső ki volt festve, a freskók zöme jó állapotban maradt ránk: apostolok, napkeleti bölcsek, Szt. László és Szt. Miklós, Kálvária, Pantokrátor Krisztus, Szt. Anna harmadmagával; a szentélyben az evangélisták jelképei, Veronika kendője, Angyali Üdvözlet.
A templom titulusa is megjelenik három koncentrikus kör formájában. A déli falon magyar vonatkozású szentek: Árpád-házi Szt. Erzsébet, Szt. István, Szt. (II.) Henrik császár, Árpád-házi Szt. Margit láthatóak. A festmény-együttes egységes koncepciójú, szimbolikája mély. Ismerjük a freskók készítőjének nevét is: a radkersburgi Aquila János (Johannes Aquila) - aki a XIV. sz. második felében (1377 v. 78) működött Veleméren - festette ki a templombelsőt, teljesen beborítva a falat a Bibliából és a Szentek legendáiból vett ábrázolásokkal (egy helyen fölfestette saját arcképét is.
A szlovén-magyar határ közvetlen közelében, a szlovén oldalon, Kercaszomor szomszédségában terül el a falu. A templom a falun kívül, dombtetőn, temetőben helyezkedik el (a főutról nehezen közelíthető meg, nincs kitáblázva!). Kercaszomor közelsége miatt, ahol a 13. század elején már állt az őrök Szent Vencel-temploma (helyét ma a Pusztatemplom név, és újabban az őrségi Sárga liliom tanösvény állomásaként egy emléktábla jelzi), többször is - főleg a szlovén szakirodalom - ezzel a korai templommal azonosítják. Valójában a templom csak egy 1366 körüli okiratban szerepel mint Velemér filiája, de építése a 13. század közepére tehető. 1560 és 1714 között az evangélikusok használták, majd miután visszakerült a katolikusok kezére a 19. században újjáépítették. Románkori elemei, elsősorban a díszes déli kapu már korábban ismert volt, de teljes műemléki kutatása és helyreállítása csak 1971-72-ben történt meg.
Az egyszerű román formákat mutató templom teljes egészében téglából épült, egyhajós, félköríves szentéllyel, nyugati homlokzata előtt alul nyitott, karcsú torony. A helyreállítások során a románkori nyílásrendszert állították helyre, a hajón és a szentélyen két-két félköríves záródású lőrésablakkal, ill. a hajó és a szentély találkozásánál egy kisméretű körablakkal. Az épület leglátványosabb része a díszes déli kapuépítmény, a 3-3 oszloppal, állat- és növénymintás oszlopfúkkel tagolt, félköríves, egyszerűen tagolt ívmezőben faragott kapudomborművel. A 12 patkóívvel keretezett faragványon leginkább oroszlánra hasonlító Isten báránya motívum látható, a háttérben kereszttel. A templom belsejében a hajó sík fedésű, körbe csúcsíves ülőfülkék övezik, a szentély boltozott, festésnek nyoma nem maradt, a nyugati oldalon előkerült viszont az egykori karzat pillére.
A templom egésze, de különösen a déli kapu jól illeszkedik a 13. századi nyugat-dunántúli falusi templomok sorába (Csempeszkopács, Magyarszecsőd, Őriszentpéter stb.), építését a kutatás többnyire a jáki műhely munkájának tartja.
A szlovén-magyar határ közelében, a Pártosfalvi határátkelőtől nem messze terül el a falu. A körtemplom a falun kívül magányosan áll, mellette egykor temető terült el (ma a faluban új templom és temető működik). A templomot közúti turisztikai táblák is jelzik, közelében parkoló és információs iroda is működik.
A Szent Miklós-templomot először 1365-ben említik, de építése mintegy évszázaddal korábbra, a 13. század közepére tehető. Egészen az őskorig viszonylag érintetlenül megőrizte középkori formáját, a kör alakú szentélyt és a hozzá kapcsolódó patkó alakú kis szentélyt. 1845-ben azonban lebontották a szentélyt és helyébe tornyot építettek. Ez utóbbi durva beavatkozást csak az 1978-79-es helyreállítások során tüntették el, lebontva a tornyot és újjáépítve a szentélyt. A templom teljes egészében téglából épült, falát féloszlopok és farkasfogas párkányzat tagolja, déli oldalán díszes kapuépítmény, előtetővel.
A templom belseje gazdag festéssel díszített, amely legalább három periódushoz köthető, közülük az egyik a veleméri és a mártonhelyi templom freskóit készítő Aquila János tanítványi köréhez köthető. A freskók az elbontott szentély és az erősebben igénybe vett alsóbb részek kivételével szinte érintetlenek. A hajó falán egy kisebb felületen látható még az eredeti, 13. kifestés maradványa, amely a három királyok imádását ábrázolja. Alul a szentélyt körülvevő ülőfülkékben, szentek - köztük Szent Miklós - alakjai fedezhetők fel, ezek a képek stílusjegyeik alapján az Aquila-körhöz kapcsolhatók. A templom nagyobb részét 15. századi festmények díszítik, két sávban Jézus élete követhető nyomon a születéstől a kereszthalálig. A szentély boltozatán a diadalmas Krisztus és a Szentháromság képe látható, az evangelisták szimbulumaival kísérve.
A templom berendezéséhez tartozott egykor a Nagytótlaki oltár, amely a 19. század végén Szenczy Ferenc szombathelyi püspök ajándékaként került a Nemzeti Múzeumba, ma pedig a Nemzeti Galériában látható. Az oltár festményeit, néhány további nyugat-dunántúli eredetű táblaképpel együtt az őn. "Nagytótlaki Mester" személyéhez kötik, aki ugyancsak a Aquila-körből kerülhetett ki.
A templom a nyugat-dunántúli körtemplomok (Kallósd, Pápóc, Ják stb.) legszebb darabja, Szlovéniában viszont az egyetlen ilyen jellegű építmény, ezért különleges figyelmet kap (ld. információs iroda).
A pártosfalvi határátkelőtől Muraszombat irányába vezető úton, közvetlenül Muraszombat előtt, a Moravske Toplice-i üdülőhely szomszédságában helyezkedik el a falu. A falu közepén, az egykori piactéren áll a külsejében szinte érintetlen, belülről freskókkal gazdagon díszített középkori plébániatemplom.
A falu nevét elsőként 1365-ben említik, s mivel az elnevezés - Mártonhely - a templom védőszentjétől ered, ekkor már állnia kellett egy templomnak. A mai templom azonban a 14. század végén épült fel, egy építési periódusban, s ugyanakkor készült a belső festése is. A freskók között található felirat szerint a templom 1392-ben készült el, Erasmus plébános idején, és építőmestere Aquila János volt, aki - bizonyára tanítványaival közösen - a templom kifestését is készítette. Az épület viszonylag sértetlenül vészelte át az elmúlt századokat, a 17. században protestánsok kezén volt, de a század végére már ismét katolikus. Hajója ekkor még kazettás mennyezettel fedett, boltozata csak a 18. század elején készült el. Már a korai egyházlátogatások is említést tesznek falképekről, a 19. század második felében pedig már Stornó Ferenc is készített itt másolatokat. Ettől az időtől fogva folyamatosan napirenden volt az épület helyreállítása és a freskók restaurálása, ami több ütemben - 1925-től gyakorlatig 1992-ig - el is készült, s ma teljes pompájában csodálható ez gótikus ékszerdoboz.
Az egyhajós templom a nyugati homlokzathoz csatlakozó toronnyal, hosszúkás, sokszög záródású szentéllyel és ehhez északról csatlakozó sekrestyével egy építési periódusban készült. Téglából épült, nyíláskeretei kőből faragottak, ezek közül kiemelkedőek a torony alatti kapu és a szentély ablakainak faragványai. A templom annak idején kívül-belül festett volt. Ma kívülről csupán Szent Kristóf nagyméretű alakja látható a déli homlokzaton.
Mivel a hajót a 18. századba beboltozták, az itteni freskók jó része elpusztult, a szentélyben azonban szinte sértetlenül megmaradtak a falképek. A festmények között az apostolok és a női szentek mellett kiemelt helyet kap a Szent Márton életét bemutató sorozat; de a képek között feltűnik az építtető Erasmus plébános, sőt maga az építő- és festőmester, a radkersburgi Aquila János is.
A mártonhelyi freskók Velemérrel és Bántornyával (Turnisce) együtt az Aquila-kör legépebben fennmaradt alkotásai; művészi színvonalukat tekintve pedig ezek között is legértékesebbeknek és leginkább kiforrottaknak tekinthetők.
A muravidék központjában, Muraszombatban a mai városközponttól kissé távolabb helyezkedik el a középkori eredetű, de ma szecessziós hajójával és magas tornyával domináló Szent Miklós-plébániatemplom.
A szlovén kutatás a templom eredetét még a 11. századra vezeti vissza, az első biztos adatok azonban csak a 13. századból származnak. 1252-ben már említik a belmurai (muraszombati) esperességet (ami már eleve feltételezi a templom meglétét) és 1292-ből már konkrét adat van a Szent Miklós templomról is. A város birtokosa és a templom kegyura a középkorban a felsőlendvai Szécsi család volt, a templom gótikus átépítése is az ő nevükhöz köthető. A nagyméretű, igényes kivitelű gótikus épület egészen a 20. századig fennállt, az 1910-12 között folyt építkezések során azonban a hajót lebontották és a megmaradt középkori szentély és kereszthajó (felette toronnyal) elé egy tágas szecessziós templomot építettek. Kívülről a sokszögzáródású szentély, gótikus mérműves ablakaival és a kereszthajó fölé épített torony első szintje jól jellemzi a középkori templom igényes kivitelét.
A középkori szentély a mai szentély mögött helyezkedik el, s egy szentélykörüljárón keresztül közelíthető meg. A gótikus tér két részből áll: a toronyaljából és a tényleges szentélyből, mindkét rész freskókkal díszített, az előbbiben a mennyezeten barokk festés, az utóbbiban egykor a falak teljes felületét fedő középkori falképek maradványai láthatók. A középkori freskók az alsóbb szinteken csak töredékesen maradtak fenn, de a boltívek között, az ablaknyílásokban és a mennyezeten szinte épen megmaradtak. A festmények az apostolok és a szentek mellett donátorokat is ábrázolnak, és látványos díszítőelemeket tartalmaznak. Művészettörténeti helyüket még nem határozta meg a kutatás, de minden bizonnyal ugyancsak az Aquila körhöz kapcsolhatók.
A középkori részek restaurálása évek óta tart, a helyiségeknek nincs funkciójuk, nehezen közelíthetők meg.
Legáltalánosabb szinten a Katonák Útja alapvetően egy olyan termék lehet, mely egyfelől egy egész éves tematikus kínálatot jelent (múzeumok, falusi turizmus stb.), másfelől szezonális nagyrendezvényei egy másik síkon is megjeleníti a térséget. E két összetevő egymást erősíti, s e sajátossággal - a borutakon kívül - kevés desztináció bír ma még Magyarországon.
A kulturális út számára kiemelt célcsoportnak elsősorban a belföldiek (főleg városlakók), illetve a határ közelében élő szlovének tekinthetők (életkori különbségtétel nélkül), akik kellőképpen érdeklődnek a történelmi és kulturális értékek, helyi jellegzetességek és a felfedezendő új helyek iránt. Ezen általános kategórián túl említést érdemel néhány konkrét szegmens, akik sajátos fogyasztók lehetnek: az osztálykiránduló és erdei iskola-látogató iskolások, illetve a programsportos elemei tekintetében az aktív életmódot preferáló fiatalok.
Célcsoportot jelentenek tehát:
kirándulók (családi hétvége, "3. generáció"),
szórakozni vágyók, művészetkedvelők, rendszeres fesztivállátogatók,
aktív kikapcsolódást keresők, sportot kedvelők, sportolók,
a térségben üdülő vendégek
Miután azonban a tematikus út a vidéki vonzerők teljes körét kínálja a kiemelt téma mögött, a falusi turizmus klasszikus célcsoportjai is figyelmet érdemel:
népi hagyományokat, romantikát keresők,
a kevésbé aktív pihenést kereső középkorúak (pihenés, természetjárás),
aktív, sportot kedvelő fiatalok (kerékpártúrák, vízi turizmus),
baráti és szakmai társaságok (kerékpártúrák, öko-túrák),
jó egzisztenciával rendelkező "gyökérkeresők" (kapcsolódó sport, lovas-turisztikai szolgáltatások igényével,),
szerényebb anyagi lehetőséggel rendelkező, természetszerető városi családok (természetjárás, kerékpározás).
Mindezekre is tekintettel a potenciális vendégek (célcsoport) körében a termék úgy pozícionálandó (vagyis a kínálati jellemzők, kommunikációs eszközök és egyéb impulzusok olyan összhatást fejtsenek ki a versenytársakhoz viszonyítva), hogy a Katonák Útja térsége megbízható módon (nem luxus szinten, nem a legmodernebb civilizációs eszközöket hangsúlyozva, de) egy "különösen autentikus értéket" kínáló helyként legyen elismert. Ehhez a meglévő és potenciális kínálati elemek sora áll rendelkezésre (a múlt valós emlékei és értékei, a természet állapota és különleges attrakciói, az Őrség imázsa, a negatív urbanizációs jelenségek csekély volta, az itt értékké formálható "relatív gazdasági elmaradottság" stb.)
A javasolt fejlesztési irányok és egyedi projektek ebben az esetben javarészt helyben, az egyes vonzerőkhöz kapcsoltan kell megfogalmazódjanak - ill. több esetben, pl. a szombathelyi Iseumnál már megfogalmazódtak. Ezek megvalósítása mellett közös projektként kell megfogalmazni az egységes promóciót, marketinget - mely természetesen más útvonalhoz/vezértermékhez kapcsolódva is megvalósulhat.
A turisztikai programot - noha az szükségképpen számtalan általános jellegű kínálati elemre, szolgáltatásra épül - természetesen elsősorban annak magja, vezérprogramja és arculatformáló programjai jelenítik meg. A program körvonalazása és fejlesztése során ebből kiindulva különösen hangsúlyos elemekként tekintő e két csoport, de - tekintve, hogy ezek önmagukban nem életképesek, s a tematikus utak lényegüknél fogva is az élmények teljes körét célozzák - az értéknövelő és támogató programok is nagy figyelmet érdemelnek.
A legfontosabb arculatformáló programok az egész utat egységben kezelik
egyes útszakasz-kiépítéseken túl pl.: az út kiindulópontját (főútról letérését) jelző objektum (mérföldkő) Hosszúperesztegen; "Sövényház középkori növénykiállítás" a Jeli Arborétumhoz kapcsolódóan; a Vaskapu (Vasvár), "infrastruktúrájának" kiépítése; régészeti parkok (Oszkó, Csehimindszent, Katafa); középkori falu (Kalocsapuszta, Győrvár); a Rimányi Csárda Találkozóhely (Szőce) korhű újjáépítése és hagyományainak megfelelő működtetése; az Őrimagyarósdi földvár rekonstruálása; őriszentpéteri történelmi tanösvény; muraszombati sánc stb.