Vakbarát változat |
Betűméret

Saját adatbázisok

 

Az itt található adatbázisok, Vas megyére vonatkozó információkat, dokumentumokat, valamint ezek felkutatását, gyűjtését, rendszerezését, feldolgozását, közreadását hivatottak segíteni.
A településünk története, része nemzetünk egyetemes történetének, ezért olyan egyedi és kizárólagos állományrészét jelenti könyvtárunknak, melynek visszakereshetőségét, kutathatóságát saját építésű adatbázisokkal biztosítjuk kutatóink számára. A könyvek, tanulmányok mellett feltárjuk a könyvtár gyűjteményébe kerülő folyóiratok, hírlapok megyei vonatkozású cikkeit is.

Vasi Digitális Könyvtár (VDK)

A Berzsenyi Dániel Könyvtár alapította 2003-ban a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának támogatásával. A vállalkozás célja az, hogy a megye közgyűjteményeiben létrehozott/andó elektronikus forrásokról, digitalizált dokumentumokról portálszerű tájékoztatást adjon és a világ bármely pontjáról szabad hozzáférést biztosítson a nyilvános megyetörténeti tartalmakhoz, valamint lehetővé tegye közérdekű információk online keresését.


Helytörténeti adatbázis (VAS)

A VAS adatbázis a jelenlegi és a történelmi Vas megye területének történelmére, társadalmára, földrajzára, gazdaságára, kultúrájára és személyiségeire vonatkozó irodalmat tartalmazza. A könyvek, tanulmányok mellett feltárjuk a könyvtár gyűjteményébe kerülő folyóiratok, hírlapok megyei vonatkozású cikkeit is. Az adatbázist 1990-től folyamatosan építjük, felváltva vele korábbi fénylyukkártyás feltárásunkat. A VAS adatbázis használatához kérje tájékoztató könyvtáros segítségét a Savariensia gyűjtemény olvasótermében. (2. emelet) A teljes adatbázis alapján készülő válogatás - VMI - a honlapunkon keresztül, online kereséssel is hozzáférhetõ olvasóink számára.


Vas Megye Irodalma (VMI)

A VMI adatbázis a könyvtár teljes helytörténeti adatbázisának (VAS)  válogatott tételeit tartalmazza, azokat, amelyek a Vas megye irodalma c. nyomtatott bibliográfiában 1965-tõl megjelentek. A kurrens anyaggal folyamatosan bővített tételek a könyvtár honlapján keresztül, az elektronikus katalógus felületén, a Berzsenyi Dániel Könyvtár HELYISMERETI ADATBÁZIS online adatbázisban érhetők el.  


A Vas megyei Közgyűlés és kitüntetettjei 1994-

A Vas Megyei Közgyűlés 1990-es felállásától napjainkig kitüntetésekkel és díjakkal ismerte el azoknak a tevékenységét, akik a szűkebb pátria bármely területén kiemelkedő munkát végeztek. A kiadvány első egységét  képezi  a 24 év díjainak és díjazottjainak teljes körű számbavétele. Az adatbázis  használója  megtudhatja a díjak odaítélésének  jogszabályi hátterét, az alapítás évét, a díj leírását, valamint azon érdemek felsorolását, amelyekkel az adott  elismerés kiérdemelhető. A díjazottak esetében az azonosítás miatt a név mellett a foglalkozás, és legtöbb esetben a munkahely közlése is megtalálható.
A  második egység a 24 éves múltra visszatekintő Vas Megyei Közgyűlés vezetőinek és a közgyűlés tagjainak  felsorolása, az egyes  alakuló ülések időpontjának pontos közlésével.
Adatbázisunkban visszakereshetők a kitüntetések és kitüntetettek, valamint a közgyűlés tagjainak névsora.

2021. február 03.