Dorrit Willumsen: A hagymától kicsordul a könnyünk

A kortárs dán irodalmi élet kiemelkedő alakja egy sokakat érintő társadalmi és egyéni kérdést állít regénye középpontjába, melyet mély empátiával és kellő arányérzékkel – már ami a realista és szimbolikus részek és motívumok keverését illeti – tálalja olvasóinak. Dorrit Willumsen egy idős, hetvennégy éves női karaktert léptet fel posztegzisztencialistának is nevezhető drámai színekkel megfestett regényében, melyben az öregedés, az emlékek, az egykori szerelmek, az elszalasztott lehetőségek, illetve az egyén szabadságának egyre szűkülő körei kapnak hangsúlyos szerepet. A szenvtelen, a mindentudó narrátor kényelmes pozíciójába helyezkedő elbeszélő fokról fokra vezet be minket a nő életébe, aki egy látszólag érzelmileg kihűlt kapcsolatban éli az életét. Természetesen az ítéletalkotás akadályokba ütközik: a nő jól fejlett demenciája több szinten is ellentart annak, hogy reálisan ítélhessük meg akár a kapcsolatait, akár a világgal és emlékeivel kialakított viszonyát. Mindenesetre végigkövethetjük a később csak Wendynek hívott nő bolyongását, miután egy kevésbé jól sikerült sülthagyma, egy ájulás és egy elfelejtett születésnap után kilép addigi életéből, és elkezd bolyongani egy közeli városban. Beköltözik egy üresen álló lakásba, ahol farkasbundájával kezd beszélgetni, ahol végre akadály nélkül törhetnek rá az emlékek, átengedheti magát az érzések hullámzásának, hömpölygésének, lénye is mintha lassan feloldódna, amelyért a betegség mellett a szabadság rég nem tapasztalt érzése húzódik meg. Willumsen ebben a jelenkori kísérletben mutatja be, hogy a kortárs dán társadalomban milyen mély az elhidegültség, mennyi lehetősége maradt az egyénnek, hogy kitörjön a szociális és intézményi, valamint családi keretek közül. Regénye Kertész Judit fordításában most mindezt a hazai olvasókkal is megosztja. / Forrás: www.kello.hu

Jelzet: W 75