Sofia Lundberg: Az elveszett nevek füzete

Jelzet: L 96

„Egy ​ember életébe annyi szeretet, boldogság és szomorúság fér. Ha időt szánunk rá, hogy meghallgassuk.”

Sofia Lundberg, kortárs svéd írónő debütáló kötetét, Az elveszett nevek füzete című regényt ajánlom figyelmükbe. A világszerte óriási sikert aratott regény rávilágít a nemzedékek között öröklődő történetek erejére, és arra, hogy az élet még akkor is képes minket meglepni, amikor már semmit sem várnánk tőle.

Doris 1928 óta ugyanabba a piros regiszteres füzetbe jegyzi fel azok nevét és elérhetőségét, akikkel találkozott, s fontosak voltak az életében. Most egyedül él stockholmi lakásában. A füzetben szereplő legtöbb ember neve áthúzva, mellette ott áll: meghalt. Az idős asszony magányát csak a naponta érkező szociális gondozók törik meg, valamint Jenny, a húga unokája és annak családja, akik az Atlanti-óceán túloldalán élnek. Amikor Doris érzi, hogy elérkezett a számvetés ideje, elkezd írni a címes füzetben szereplő barátairól, hogy Jenny, az egyetlen ember, aki emlékezni fog rá, megörökölhesse az emlékeit. A történet átível egy hosszú, megpróbáltatásokkal teli életen, s mély érzelmekkel írja le mindazokat az élettapasztalatokat, amelyeket egy idősebb ember magában hordoz  – legyen szó akár egy tragédiától sújtott gyermekkorról, egy híres festővel kötött különleges barátságról, az 1930-as évek Párizsában befutott modellkarrierről, a második világháborúról és egy titokzatos szerelemről. Emlékei leírásával Doris tulajdonképpen számot vet életével, elgondolkozik, hogy mit tehetett, mi lehetett volna másképp. A végső, megható fordulat pedig keserédesen zárja az érzelmes és fontos tanulságokat rejtő történetet. 
 
Édesanyja útravalója egész életében vezércsillagként vezette a nehézségeken át:
”Kívánok neked eleget. Elég napfényt, hogy bevilágítsa a napjaidat, elég esőt, hogy értékelni tudd a napsütést, elég örömöt, hogy megerősítse a lelked, elég fájdalmat, hogy értékelni tudd az élet apró örömeit, és elég találkozást, hogy olykor-olykor kibírd a búcsúzást is.”
 
Komoly, nagy kérdéssel zárul a könyv, melyre decemberben különösen nyitott szívvel keressük a választ mindannyian:
„Egyetlen szó. De annyi mindent magában foglal.
Végül semmi más nem számít, csak a szeretet.

Ajánlja: Zoványi Ibolya